Másnap aztán letéptem az októberi utolsó hét naptári lapját és megálltam egy jó hosszú percre a naptár és a kuka között. Jelentőségteljes mozdulat volt, és jelentőségteljes mozzanat, ezt rögtön éreztem, és a mellkasomból felszakadó sóhaj sem hagyott kétséget afelől, hogy most valami fontos dolog történt (nem tudom, ki, hogy van vele, de már megfigyeltem, hogy vannak ezek a bizonyos „jelentőségteljes pillanatok", és akkor olyan, mintha megállna az idő és kimerevedik a tér - és ezekre a pillanatokra később is nagyon tisztán vissza tudok emlékezni, mintha csak egy fényképet néznék). A gondolat, ami átsuhant a fejemen az ősszel, de még inkább a tél beköszöntével és a felvételi időszak kezdetével volt összefüggésben, úgy, hogy a múlt érzései és a jövő képei futottak el párhuzamosan lelki szemeim előtt.
Ami határozottan jó érzés volt ebben a párhuzam vonásban, az a tapasztalat súlya, amivel már gazdagabban lépek a megmérettetés elé, jó volt érzékelni, hogy a villódzó izgalom helyett egyfajta belső nyugalom szállt meg, amolyan matematikusi érzéshez tudnám hasonlítani (itt szeretnék elnézést kérni minden matematikustól, de nekem a rendszerszerű gondolkodásról mindig ők jutnak eszembe, ami arra vezethető vissza, hogy imádtam egyenleteket megoldani, mert annyira logikusak voltak és olajozottan mentek, ha sikerült ráérezned a metodikára). Tehát, van egy egyenletem, amit felállítok, és nincs más lehetőség, mint az eredmény kijövése, ami jelen esetben a sikeres felvételit jelenti :-)))
Ráhangolódásképpen, íme két videó az elmúlt évek felvételi ponthatárnapjainak eseményeiből - tudom ez még nagyon messze van, de olyan jó látni ezt a sok örömteli arcot, akik bejutottak :DDDDD nem beszélve arról, hogy akkor mégis csak újra nyár lesz...