Mi leszek, ha nagy leszek?

Tizenkét évesen gondoltam először a jövőmre, arra, hogy milyen leszek húszévesen: csinos, magabiztos, hivatásának élő, tudásával másokat megszégyenítő, de szerény nő. Haha. Hol tartok a megvalósításban? Kezemben a sorsom? Egyáltalán a kezembe akarom venni? Útkeresésem a felsőoktatás útvesztőiben, avagy mi leszek, ha nagy leszek?

Friss topikok

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Címkék

álom (8) andragógia (2) anglisztika (2) balaton (8) balatonfövényes (1) beavatás (1) bologna (4) diplomata (1) educatio (3) erasmus (4) érettségi (13) e felvételi (3) felsőoktatás (12) felsőoktatási (8) felsôoktatási (1) felsőoktatási intézmények (7) felsőoktatási rangsor (3) felsőoktatási rendszer (2) felsőoktatűsi (1) felvételi (19) felvételi azonosító (2) felvételi határidők (1) fesztivál (1) fürstenfeld (1) gazdálkodási menedzsment (1) gólyabál (2) gólyatábor (2) gyakorlat (3) győrffy miklós (1) határidők (10) háttérképek (2) hvg diploma (1) idegennyelv (2) idegenvezető (9) idő (4) intézmények (6) iroda (1) jazz (2) jelentekzési (1) jelentkezési (4) jelentkezési határidők (4) jelentkezési lap (7) kalandok (1) kapcsolatok (1) karácsony (2) keresztfélév (1) kétszakos (2) kétszakosság (1) kodolányi (10) költségtérítéses (3) kommunikáció (1) kreditrendszer (1) külföldi (3) külföldi gyakorlat (5) lap (1) máté krisztina (1) média (1) média kommunikáció (4) munka (9) munkanélküliség (1) munkba (1) nap (2) napok (1) naptár (5) nemzetközi (2) nemzetközi tanulmányok (2) nyílt (3) nyílt napok (3) oklevélmelléklet (1) ölelés (1) önismereti (2) önismereti tesztek (2) ösztöndíj (1) pályaválasztás (18) ponthatárok (3) pontszámítás (3) pótfelvételi (1) rádió (1) rangsor (5) rendszer (2) sopron (1) stockholm (2) szakma (1) székesfehérvár (1) szerelem (1) támogatás (1) tanulás (1) tesztek (2) tippek (11) tisza (3) történelem (2) továbbtanulás (1) turizmus vendéglátás (10) utazási (3) vidék (2) vihar (1) Címkefelhő

Ott voltam a gólyabálon!

2010.11.14. 12:20 Anna szerint

Már egy ideje láttam ám a plakátokat a Kodón, hogy hurrá, idén is lesz gólyabál, de úgy voltam vele, hogy nekem nincs sok keresnivalóm ott, mert nem vagyok gólya, és ez mégis csak gólyabál lesz. Aztán győzött a kíváncsiság, meg jött a véletlen szerencse: így történt meg, hogy eljutottam az idei gólyabálra...

Magamtól biztosan nem merem megtenni ezt a lépést, de hála Lillának, sikerült rábeszélnie, hogy ez csak egy nagyon jó buli lesz és még nem a felvételi, ráadásul nem is ahhoz kötik a belépést, hogy felvettek-e, vagy sem - tekintve, hogy külsősök is bemehettek vígan. Gondolhatjátok, mekkora izgalomban telt az egész csütörtök, mert akkorra már utána néztem a programnak, és arra is rájöttem, hogy itt bizony csinosban, sőt kifejezetten elegánsban lesznek az emberek. 

Így aztán még csütörtök délelőtt módszeresen kipakoltam a gardróbomat - illetve a gardróbom azon részét, amiben a ruhák vannak -, és szépen egyenként elrendeztem őket a nappali pamlagjára, hogy tüzetes átvizsgálás után eldöntsem, melyik lesz a legmegfelelőbb az estére. Ahogy az persze lenni szokott, jött egyik ruha a másik után, de mindegyikkel volt valami gondom: az egyik túl ódivatú estélyinek tűnt az eseményre, a másiknak a színe volt csicsás, a harmadik meg túl egyszerű volt, én pedig mindenképpen szerettem volna valami pluszt beletenni a megjelenésembe, és nem megmaradni a családi és színházi eseményekre jellemző kinézetemnél. Amikor már igazán elegem lett az egészből és sikerült egész hisztériás szintre jutnom, kétségbeesve hívtam fel Lillát, aki nagyvonalúan próbált csitítani, majd mikor látta, hogy reménytelenül (ő ugyanis persze már a múlt héten megvette az őj ruciját, ami hozzá illően volt kellőképpen fiús és vadítóan elegáns), felajánlotta, hogy átszalad legféltettebb ruháival, bízva abban, hogy mindig jobban tetszik nekünk a másé, ami még az újdonság erejével hat. 

Lillának persze igaza lett, bár be kell valljam, voltak darabok, amikre csak elkerekedett szemmel tudtam reagálni, de szerencsére azt is magával hurcolta, amit ő egyébként kifejezetten a háta közepére sem kívánt, egész pontosan csak egyszer volt rajta életében. A mamájától kapta, aki ezek szerint inkább az én ízlésvilágomon pörög, mint a saját lányáén, így történt meg, hogy a bálba egy egyenes szabású, enyhén felsliccelt, ezüstszínű, vállat szabadon hagyó koktélruhában libenhettem be. Eztúton is hála és köszönet érte! (Vigyáztam rá nagyon, és eszembe sem jutott vörösbort inni!)

A helyszín nekem nagyon tetszett, nagy volt és tágas, és megvolt a diszkrét bája, ami egy gólyabálhoz kell, persze az egészen nagyon sokat dobott, hogy akárhová néztél csak elegáns hölgyeményeket vettél észre (a lányok mi tagadás jóval többen voltak, mint a fiúk, de mesélték, hogy ez egyébként is igaz a főiskolára) - ez aztán megadta az est estélyi hangulatát :-) 

A hallból lehetett feljutni az emeleti nagyterembe, ahonnan pedig még egy lépcső vezetett az út a másik nagyteremhez (a program szerint ez volt az ún. Red Bull terem) - és, ami még nagyon nagy ötlet volt, hogy mindkét teremből és az azokat összekötő részekből is elszeparált kis helyiségekbe lehetett jutni, amelyek tele voltak kényelmes pamlagokkal - ide lehetett elvonulni, ha valaki intim környezetre és halkabb viszonyokra vágyott.

Már a betoppanás után a pultnál találtam magamat, mivel Lilla igencsak intenzív természet, szinte levegőhöz sem jutottam, mire már vagy négy újdonsült „Lilla ismerős" vett körül, akik lelkesen invitáltak minket pezsgőzni. Láthatóan megvolt a közös hullámhosszuk, szóval csak mosolyogtam bőszen, mert azt gyorsan felmértem, hogy kapcsolódni ugyan feltétlen fogok Lilla óvó karjainak köszönhetően, de a valódi társaságba rázódáshoz ennél több közös élményre lesz szükségünk. Persze Lilla társaságában hamarosan feltűntek a pasik is, azok közül is egy rakat felső éves, akik könnyen imponálnak az ember lányának, és magabiztos mosolyukkal villámgyorsan levesznek a lábadról. Én persze tartottam magam, viszont tény, ahogy a két pohár pezsi a fejembe szállt, már kicsit könnyedebben tudtam kommunikálni velük, míg aztán annyira felbátorodtam, hogy már egy-két viccesebb, provokatívabb beszólást is engedélyeztem magamnak. Ezt egyébként a kívülálló szerep bátorságának a számlájára írom így utólag, mert tisztán emlékszem, ahogy azokban a pillanatokban végig gondolom, hogy tulajdonképpen, én most olyan vagyok, illetve lehetek, mint Hamupipőke, aki csak megjelenik a bálon, de hajnalra már tova is suhan a tökhintón.

Mindenesetre ezzel a taktikával sikerült az egyik jóképű felsőbbévest annyira a magam irányába insprirálnom, hogy a közös nevetgélésnek az lett a vége, hogy egy külön üveg pezsgő és karbaöltés kíséretében kikövetelte - de, csak szelíden -, hogy nézzünk felé együtt a Akkezdet Phiai koncertre, ami a már említett legfelős teremben volt. Itt teszem hozzá, hogy mennyire díjaztam végig élő koncerteket, mert ezeknek a minősége és a hangosítása magasan túlszárnyalta az este többi zenei részét. Igazán lehetett őket élvezni és teljesen olyan élményt adtak, mint az igazi koncertek.

Újdonsült lovagomnak láthatóan bejött a megmondós rap zene, sőt nem egy számukat kívülről fújta, miközben én mellette kortyolgattam és igyekeztem megállapítani az arcélét szemlélve, vajon ki is lapulhat az enyhén spicces-vicces-helyes külső mögött. Valahogy nem az a pillanat volt, hogy elkezdjünk mély beszélgetést folytatni, inkább olyan emóciós hegyek uralkodtak a légkörben, de nekem afelől is kétségeim voltak, hogy szeretnék-e vajon teljes mértékben belefeledkezni az emóciókba és komolyabban összemelegedni ezzel a kedves sráccal. (Nem beszélve arról, hogy a kedvesemmel is vannak dolgok, de ez ugye nem az a blog, ahol kifejthetném; így legyen elég annyi, hogy a tartózkodás bizonyult a legetikusabb eljárásnak). 

Mindezt figyelembe véve a koncert és a pezsgő kifújtával kedvesen lepattintottam a hódolót - amúgy is muszáj volt kimennie a levegőre, hogy elszívjon egy szál cigit, bent ugyanis nem lehetett cigizni, ami nekem speciel tetszett, de sokaknak nem igazán, a sok kis biztonsági emberke ugyanis árgus szemekkel csapott le a titokban rágyújtókra -, amit férfiasan vett tudomásul, sőt még meg is pendítette, hogy azért reméli, sikerül a felvételim és akkor még több időt tudunk fordítani egymásra, és nem csak így a lihegő buli közepette nevetgélünk jókat. Meglepően ezen utóbbi mondataival tette rám a legnagyobb hatást, aminek az lett a következménye, hogy bár a bál többi részét már nem mellette töltöttem (hanem főleg lányokkal táncikáltam), időről-időre visszakúszott az arcéle a gomdolataim közé, és olyan jóleső emlék-érzéssel töltött el. 

Hajnali három volt már, amikor kezdtem észrevenni, hogy mennyire belemelegedtem és belesimultam a környezetbe, szinte teljesen magába szippantott a tér, és olyan otthonosan mozogtam az emberek és a termek között, mintha szerves része lennék az egésznek. Ez nagyon jó és új érzés volt, és az is, hogy, amikor hazafelé a taxiban végig gondoltam az estét, rá kellett jönnöm, hogy nem csak új élményeket, de új ismerősöket is szereztem - és mindennek tetejébe beleleshettem a suli mindennapjaiba (illetve pont, hogy ünnepnapjaiba :DDD).

 

Szólj hozzá!

Címkék: kodolányi gólyabál

A bejegyzés trackback címe:

https://tovabbtanulok.blog.hu/api/trackback/id/tr252449221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.