Mi leszek, ha nagy leszek?

Tizenkét évesen gondoltam először a jövőmre, arra, hogy milyen leszek húszévesen: csinos, magabiztos, hivatásának élő, tudásával másokat megszégyenítő, de szerény nő. Haha. Hol tartok a megvalósításban? Kezemben a sorsom? Egyáltalán a kezembe akarom venni? Útkeresésem a felsőoktatás útvesztőiben, avagy mi leszek, ha nagy leszek?

Friss topikok

Naptár

október 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31

Címkék

álom (8) andragógia (2) anglisztika (2) balaton (8) balatonfövényes (1) beavatás (1) bologna (4) diplomata (1) educatio (3) erasmus (4) érettségi (13) e felvételi (3) felsőoktatás (12) felsőoktatási (8) felsôoktatási (1) felsőoktatási intézmények (7) felsőoktatási rangsor (3) felsőoktatási rendszer (2) felsőoktatűsi (1) felvételi (19) felvételi azonosító (2) felvételi határidők (1) fesztivál (1) fürstenfeld (1) gazdálkodási menedzsment (1) gólyabál (2) gólyatábor (2) gyakorlat (3) győrffy miklós (1) határidők (10) háttérképek (2) hvg diploma (1) idegennyelv (2) idegenvezető (9) idő (4) intézmények (6) iroda (1) jazz (2) jelentekzési (1) jelentkezési (4) jelentkezési határidők (4) jelentkezési lap (7) kalandok (1) kapcsolatok (1) karácsony (2) keresztfélév (1) kétszakos (2) kétszakosság (1) kodolányi (10) költségtérítéses (3) kommunikáció (1) kreditrendszer (1) külföldi (3) külföldi gyakorlat (5) lap (1) máté krisztina (1) média (1) média kommunikáció (4) munka (9) munkanélküliség (1) munkba (1) nap (2) napok (1) naptár (5) nemzetközi (2) nemzetközi tanulmányok (2) nyílt (3) nyílt napok (3) oklevélmelléklet (1) ölelés (1) önismereti (2) önismereti tesztek (2) ösztöndíj (1) pályaválasztás (18) ponthatárok (3) pontszámítás (3) pótfelvételi (1) rádió (1) rangsor (5) rendszer (2) sopron (1) stockholm (2) szakma (1) székesfehérvár (1) szerelem (1) támogatás (1) tanulás (1) tesztek (2) tippek (11) tisza (3) történelem (2) továbbtanulás (1) turizmus vendéglátás (10) utazási (3) vidék (2) vihar (1) Címkefelhő

A tavasz margójára

2011.03.22. 13:46 Anna szerint

Mielőtt eltűnésem okait taglalnám, először szeretnék kiáltani: itt a tavasz és minden virágzik!!!! A szellemem, mint bezárt palackból kibukkanó életigenlés tör fel a torkomon, úgy érzem hegyeket ölelne át és vízeséseken suhanna keresztül. Igen! Elűztük a telet végérvényesen - mintha sohasem lett volna.

Alig pár hete, hogy egyetlen drága Apukám hazatért külhonból (most már lassan háromnegyede éve stockholmi lakos), azzal a hatalmas meglepetéssel, hogy megkérdezze: lenne-e kedvem vele tartani a hazafelé úton? Első pillanatban azt sem tudtam, hová legyek, éppen iszonyú szorongásaim közepette talált meg - hogy felvételi, meg, hogy beadtam végre, meg a jövő félelmei az emelt szintű érettségitől, nem beszélve a Kodolányis idegenvezető tanfolyam vizsgáról -, ki sem láttam a sok rám nehezedő fura-izgalmas-fenébe kívánt érzéseimtől... Ő meg csak állt előttem mosolyogva (jaj, de rég vágytam ezt az atyai mosolyt!) és nem tárta szét a kezeit, de belül olybá tűnt, mintha hatalmasra tárná egy ölelésre várakozóan - én meg csak pislogtam és képtelen voltam odaborulni. Akkor döbbentem rá az eddig ki nem mondott tényre is, hogy legbelül mennyire mérges voltam rá azért, mert kivándorolt egy jobb élet reményében és itt hagyott minket csak úgy ------ és állt ez a gondolat még annak ellenére is, hogy jelenléte nélkül valójában szabadabban élhettem... (például nem kellett hétvégente hosszasan könyörögni, hogy engedélyezzen kiemenőt éjfél utánra is, és nem kellett napi szinten beszámolnom arról, mit is tettem le aznap az asztalra)

Ezidáig jól elnyomtam ezt az egész „mérges vagyok Apára" érzést, és igyekeztem úgy tenni, mintha a világ természetesebb dolga lenne, hogy nincs itt. Beszéltünk persze viszonylag sűrűn skype-on, meg írogatta az sms-eit is, de minek is szépíteni: nem volt itt, nem állt mellettem és nem kérhettem ki tanácsát a nehéz pillanatokban. Meg a másik, hogy nem is akartam. Az volt bennem, hogy a legjobb, ha ő csak a legjobbat látja, úgy is messze van, akkor meg minek fárasszam a problémáimmal? Szóval fura dolog ez a távolság: azelőtt nem is igazán volt igényem, hogy tanácsokat adjon (mindig kicsit ferde szemmel néztem rá, hogy „na persze, majd pont ő lesz az a 45 évével, aki az én helyzetemet pontosan megérti"), aztán meg, hogy elment és nem nyomta a tanácsait, hirtelen nagy szükségem lett rá.

Nem voltam még hosszan külföldön, de sokan mesélték, hogy érdekes folyamatok játszódnak le a távozókban, meg hogy a messzesség hatására mennyire felerősödnek az ember érzelmei a szerettei után, és, hogy a kapcsolatait is más színben látja: hirtelen úgy érzi oly sok mindent nem tett meg, amíg velük volt, oly sokat, amit megtehetett volna. Mindezt a részét nem ismerem, mert még nem éltem meg, de amit biztosan állíthatok: hogy ez vica-verza igaz!!! Azóta, hogy Apa lelépett Svédországba, sokkal többet gondoltam rá, mint amíg itt volt, minden nap egyre erősebben jutott az eszembe, a legtöbbször úgy, hogy elképzeltem éppen mit csinál, merre járhat és milyen élmények érhetik. 

Most meg itt állt, hazajött és engem akart több hétre! Fantasztikus az egész, de akkor, az adott pillanatban én csak álltam bambán, és képtelen voltam kifejezni az érzéseimet irányába: hang se jött ki a torkomon, de a sírás már fojtogatott, így inkább kedvesen mosolyogtam, hogy „nem rossz ötlet, átgondolom" és besomfordáltam a szobámba. Ott persze kijött belőlem az egész, minden amiről fentebb most írtam, és még sírtam is, csak úgy halkan szipogva, nehogy bárki megneszelje. Akkor a legszívesebben ezerszer is leírtam volna, hogy mennyire szeretem őt, és mennyire hiányzott és mellé azt, hogy mennyire csalódott és mérges vagyok, hogy elment! 

Így kezdődött a közös vándorlásunk - mert, most, hogy visszatértem így gondolok erre a csodás két hétre -, ami közben nemcsak Stockholmot és a környékét ismertem meg sokkal jobban, de Apát is a szívembe zártam. Valami egész különleges kapcsolat indult el közöttünk, olyan tulajdonságait fedeztem fel, amik ezelőtt rejtve voltak előttem, és amelyek hatására mára sokkal inkább az EMBER is a szememben, és nem csak Apa, akinek én a kicsi lánya vagyok. 

Lehet ám az is, hogy én is elkezdtem felnőni (egyébként egyfolytában tapasztalom magamon ezt a borzongató érzést) és felnőttesebben kezelni az életet, de az is van, hogy a kettőnk kapcsolata egy új szintre lépett: ahogy jártuk az Óváros kicsi utcácskáit (sokkal, de sokkal részletesebben, mint tavaly tavasszal tettük) az olyan volt, mint amikor két jóbarát bandukol egymás mellett, azzal a céllal, hogy még jobban felfedezze a másikat. Úgy fogalmazhatnék, hogy a két hét alatt Apa a barátom lett, most visszagondolva pedig egy olyan mitikus személy, akinek a tudására visszavonhatatlanul szükségem van. 

 




 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: stockholm

A bejegyzés trackback címe:

https://tovabbtanulok.blog.hu/api/trackback/id/tr892795977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.