Ahogy terveztem, elkezdtem munkák után nézni, ami persze nem a legkönnyebb feladat így július végén, de én hiszek benne, hogy nem is lehetetlen. Úgy kezdtem bele, hogy végig gondoltam a lehetőségeimet, a „kompetenciáimat", hogy ezzel a divatos szóval éljek, azaz mérlegeltem.
Tavalyi diákmunkám a Postán
Ennyi idősen mint én a legtöbb diák diákmunka központtal veszi fel a kapcsolatot és azon keresztül közvetítik ki. Ez működő dolog, tavaly nyáron én is próbáltam, de hozzáteszem némi protekción keresztül, ami azért sokat segített a jobb munkakör megtalálásában. A központi postán volt a munka, a protekció pedig úgy jött, hogy egy jó barátom barátjának az apukája ott valami fejes és az ő fia meg a barátai (így én is) kivételezettek lettünk - magyarán meg volt mondva azoknak is, akik a diákokat osztották be. Reggel felvett minket a nagy dolgozói busz a városban, és szépen kivitte az összes dolgozót a helyszínre, ahol aztán elkezdődött a reggeli tülekedés és marakodás, hogy ki kapja meg aznapra a jobb munkakört.
A legjobbnak az számított, ha a gépterembe kerültél kódolni, míg az alja az volt, ha a csomagválogatóba tettek be, ahol egész nap mindenféle csomagot kellett szortírozni. Szerencsénkre nálunk nem volt kérdés, hogy hová kerülünk: kódoltunk a gépteremben :))) Vicces, de emlékszem, ettől tényleg elitnek éreztük magunkat, mert hűvös légkondis helyen ültünk és elég gyorsan megtanultuk, hogyan kell profin a leveleket kódolni (irányítószámok alapján), így közben beszélgethettünk is. Ráadásul munkahelyi előírás, hogy akik gép előtt dolgoznak, azoknak 50 percenként 10 perc szünet jár, ez megint csak növelte a munkakör ázsióját.
Jó, most erre visszagondolni, pedig akkor nehéz volt elfogadnom, hogy ezt csinálom, meg az egész csorda rendszer nekem kissé embertelennek tűnt, de így visszanézve az igazság az, sokat tanultam belőle. És abból meg aztán főleg, amikor egy alkalommal a gépteremben felügyelő nő ránk ripakodott a beszélgetés miatt (volt ám rendesen ellenőrzés, ki-mennyi hibával és mennyit kódol), majd se szó se beszéd (ennyit a protekcióról) lezavart minket az óriás csomag-válogató csarnokba, és aznap már vissza sem ülhettünk kényelmes székeinkbe. Mindenesetre megláttam közelről, hogy bizony vannak emberek, akik már 10-15 éve ezt csinálják nap mint nap, mármint a csomagválogatóban robotolnak. Ez tiszteletet ébresztett bennem irányukba és az összes kétkezi munkás felé, és jó volt, hogy megélhettem, és egy fél napra beleképzelhettem magam az ő helyükbe. Azt hiszem akkor tanultam némi alázatot.
Hogyan fürödtem be?
De vissza a jelenbe! Tehát az egyik lehetőségem, hogy diákszervezeten keresztül kapjak munkát, amiben az a jó, hogy legális és biztonságos, hiszen maga a szervezet felel azért, hogy ne legyek csalás áldozata. Ami viszont a diákmunka ellen szól, az az, hogy nagyon-nagyon pici az esélyem, hogy vendéglátásban tudjak elhelyezkedni, a legtöbb ismerősöm inkább csomagol vagy raktárban melózik vagy valamilyen irodai munkát végez.
(Ide tartozik, amivel a postai munka előtti nyáron próbálkoztam, de befürödtem. Egy jól hangzó hirdetésre mentem el, ahol végül azt a megalázó feladatot kaptuk, hogy pici kaktuszokat kamu dumával kellett eladnunk, ilyen nyakba akasztós kis kaktusz hordozónk volt és be kellett mennünk mindenféle irodába, jobban mondva kéredzkednünk és házalnunk. Nem vagyok egy finnyás típus, szóval megpróbáltam, de miután 3 óra alatt 20 helyre mentem be és csak 8 kaktuszon adtam túl ráadásul sokan nem is a kaktuszaim, hanem egyéb adottságaim miatt vásárolt tőlem, szépen levágtam a csopvez. elé a kaktuszkákat - mire egyébként az összes többi társam is így tett - és szegény hiába sopánkodott, hogy most viheti vissza őket taxival a bázisra, a lázadás nem tört meg, és mindenki hazabattyogott.)
Mindezt figyelembe véve a tervem sokkal inkább az, hogy Balatonon keresek lehetőséget, aminek első állomása ez a honlap volt. Itt külön van osztva a déli és az északi part, és elsőre egész sok állás hirdetés van, viszont másodszorra kiderül, hogy egyrészt szinte mindenki tapasztalattal rendelkezőt keres (abból meg annyi van, hogy besegítettem már rendezvényeken párszor és voltam ruhatáros is, és jól beszélem a nyelveket...), másrészt a hirdetések sajna nem elég frissek, a legtöbbet még júniusban adták fel!
Tovább folytattam így a keresését és ráakadtam erre a honlapra, ami már sokkal biztatóbb ajánlatokat mutatott, úgyhogy kicsit itt megnyugodtam: lehetnék akár ajándéktárgy árusító is?
Amit még ide írok (bárki amúgy, aki erre adná most a fejét mint én, még fog találni egy rakat oldalt és hirdetést) az egy diákmunka szervezet, akik foglalkoznak kifejezetten balatoni nyári munka kiadással is. Ezen a honlapon találtam ezt a remek élmény beszámolót is a lehetőségekről: „Több fajta munkát vállaltam már: árultam vattacukrot a Balatonon, voltam felszolgáló Zamárdiban és árultam hot-dogot Siófokon. Ehhez hasonló állásajánlatokat kaphatsz, ha jelentkezel hozzánk." Itt annyit kellett tennem, hogy feliratkoztam a hírlevelükre - most várom az ajánlataikat, aztán informálódom bővebben, milyen órabérrel és feltételekkel foglalkoztatnának. (Itt az érdekes az lesz, hogy ezt összehasonlítom a magán úton kínált állások feltételivel!)
Telefonálgatás indul!
Nosza, két órás keresgélés után, és azt követően, hogy ezer honlap lett megnyitva, el is kezdtem telefonálgatni, és persze a legtöbben mondták, hogy nem aktuális, aztán meg azt, hogy túl fiatal vagyok, de végül találtam kedves embereket, akik kilátásba helyezték, hogy foglalkoztatnának, például egy büfében, mint pultost! Azt sikerült megbeszélnem a tulajjal, hogy a jövő hét elején lemegyek és személyesen megbeszéljük a részleteket.
Itt már gyakorlott telefonáló voltam és picit lódítottam is a siker érdekében, okulva abból, hogy melyik helyen, miért hajtottak el - szóval mondtam, hogy már dolgoztam a nyáron is Balatonon mint pultos, csak aztán családi nyaralás volt, és közben felvettek a helyemre mást, azt pedig nagyon hangsúlyoztam, hogy remekül megértem magam a külföldiekkel - ami igaz is - és ez láthatóan meghatotta a tulajt, olyannyira, hogy még el is kezdett panaszkodni, hogy sem ő, sem a mostani segítője nem igazán tudnak nyelveken, ami végül is nem baj, mert már megtanulták, hogyan értessék meg magukat, de van olyan helyzet, amikor irtó kínos pl. valami gondja van a vendégnek és akkor hú, de nagyon kellenék!
Bővebben nem kezdtem el kérdezősködni - valahogy az volt a megérzésem, lásson először szemtől-szembe, aztán ki tudja, talán még jobbat is mondd, mint most mondott volna telefonban, mert ugye azt már nehéz lenne visszakozni - de a szállásra rákérdeztem és mondta, hogy ők helyi lakosok, szép nagy házuk van és tulajdonképpen lakhatok ott a hátsó részén, ami szinte egy kis különálló házrésznek minősül (a gyerekének építette, de a fia most éppen külföldön dolgozik, szóval üres a részleg!), és majd megbeszéljük, ez mennyiben változtatja meg az anyagi ellenszolgáltatás mértékét.
Miután letettem a telefont, igen büszke voltam magamra, jó volt érezni, hogy bár féltem a munka keresés hajcihőjétől, egyelőre, ha még nem is biztosan, de legalább elindultam egy úton a szorgosság felé.
Holnap amúgy lemegyünk a Tiszára a családdal rokon látogatóba (van ott nyaralója egy rokonunknak, akiket én is nagyon csípek) és megsúgom, hogy ezek után a titkos tervem az, hogy ott is kérdezősködöm, aminek az lesz az előnye, hogy személyesen tehetem meg. Végül még lehet, hogy a Tisza mellett fogok dolgozni? Ehhez is lenne kedvem, mert akkor pl. a szállás az ingyen lenne és lenne körülöttem biztonság érzet is, ami viszont picit ellene szól, hogy a hírekben azt hallottam, a Tiszánál ezen a nyáron az árvíz szinte lehetetlenné tette, hogy beinduljon a szezon, szóval ennek kell utána járni, hogy ebből mi igaz és mi nem!
