Mi leszek, ha nagy leszek?

Miközben írtuk az előző poszot, Ádám mást sem csinált mellettem, mint nyomozott a különböző tanárok és a szakon tanuló, vagy tanult diákok után. Alább egy kis egyveleg a kutatás eredményeképpen. 

Úgy van rendjén, ha ezt a szakot - aminek a leírását Ádámnak köszönhetitek - veszem a sor elejére, hiszen bár viszonylag keveseket érint, fontos szak, amelyet ráadásul csak két helyen oktatnak az országban: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen és a Kodolányin.

Ott hagytam abba a történetet, hogy a székesfehérvári Kodolányi nyílt napon elváltunk a folyosón, hogy ki-ki meghallgassa az őt érdeklő szak előadását, utána viszont nekivágtunk, hogy hármasban felfedezzük a várost. Az egész Ádám ötlete volt, ő ugyanis egyre jobban gondolkozik azon, hogy, ha felveszik leköltözik és nem fog ingázni Budapest-Székesfehérvár között.

Az történt, hogy fejre állt a világom, mert pénteken Lillával lementünk Székesfehérvárra, ő ugyanis ott rádiózik a Vörösmartyban, és nem titkolt célja, hogy velem is megszerettesse ezt a dolgot. Aztán meg mondta, hogy úgy is nyílt lap lesz a Kodolányin, és ugye mégis csak ez a fő állomása az iskolának, tehát szerinte, ha közelebbi véleményt akarok formálni, akkor mindenképpen jó, ha itt is szétnézek.

Elérkeztünk a nyílt napok időszakához, mostantól egészen január végéig sorra lesz lehetőségünk megnézni közelebbről az iskolákat, meghallgatni az előadásokat és bővebb ismereteket szerezni egy-egy szakról. A nyílt napoknak számos előnye van: így például amellett, hogy betekintést adnak az intézmények benső életébe (na persze ez úgy lenne az igazi, ha beosonnánk egy-egy napra egy láthatatlan köntösben és végignéznénk mi is történik), még igazolt hiányzásnak is számítanak - nekem is volt olyan osztálytársam, aki sportot űzött belőle és sikerült egy hónapra teljesen teleirkálnia a naptárát (végül persze az lett a vége, hogy jelezték felé, már-már a lehetetlennel vetekszik az az intézmény látogatási arány, aminek a teljesítésért kitűzte maga elé.)

Mindenesetre én ezt az évet a Kodolányi nyílt napjával indítottam, és mondhatom jó ismerősként indultam a Frangepán utcához, ami tőlünk amúgy is extra jól megközelíthető, csak fel kell szállni a 105-ös vonalára, ami aztán egyszer csak letesz a suli előtt. Még a kezdő előadásra oda akartam érni, hogy meghallgassam mit mondanak az iskola érdemeiről, hogyan teszik vonzóvá a Kodolányit - az ugyanis hamar kiderült, hogy minden iskola ilyenkorra szedi össze legelőnyösebb tulajdonságainak csokrát. Ez persze abból a szempontból remek alkalom, hogy magasra teszik a lécet, és, ha jól figyelsz sok mindent megtudhatsz adott hely képességiről. Nekem is ez volt a célom, miközben felszaladtam a lépcsőkön, egyenesen bele a fogadóbizottság tagjaiba, akik jó érzékkel azonnal a kezembe nyomták a nyílt nap programját és készségesen néztek rám, jelezve, hogy kérdezzek csak bátran.

Kivételesen éltem is a lehetőséggel, mivel már egy jó ideje gondolkozom azon, hogy mennyire is vagyok valójában biztos abbéli döntésemben, hogy kizárólag a turizmus-vendéglátás szakot favorizálom. (Most ugyanis, hogy ezt tanulom a tanfolyamon bár egyre jobban tetszik, néha eszembe jut, hogy erről már biztosan lesz papírom és, hogy nem lenne-e érdemesebb mellé egy másik képzettséget is szerezni a több lábon állás okán.) Szóval néztem a papírt, amit a kezembe nyomtak és megakadt a szemem a „nemzetközi kapcsolatok" szakon, ami nekem mindig olyan megfoghatatlan volt, és még most is nehezen tudom elképzelni pontosan milyen munkahelyre jó, ha az embernek ilyen diplomája van. „Pont erre a szakra járok, most vagyok elsős" - jött a magas fiútól rögvest a válasz, majd széles vigyorral kezdett bele a mesélésbe. „Elsőben történelmet, politológiát, jogot tanulunk, ami nagyon érdekes, mert amúgy is szerettem mindig a törit, de közben itt egészen más - ha lehet így mondani magasabb - szinten oktatnak, mint a gimiben. Tágítják a látóköröm, jobban rávilágítanak az eseményekre és, ha szorgalmas vagy és elmész a könyvtárba is utána nézni az ajánlott irodalmaknak, akkor tényleg nagyon komplex képet kapsz egy-egy korszak fontosabb eseményéről, vagy akár az egész korszakról" - dőlt belőle a szó nagy iramban, majd elmondta, hogy mi minden lehetek, ha ezt a szakot választom; ahogy kivettem a szavaiból ő a diplomácia útján tervezi a karrierjét (csak beszúrom, hogy a Kodó könyvtárában a közel 100 ezres dokumentum állományból 55 ezer idegen nyelvű, és míg a székesfehérvári könyvtár 800 négyzetméteres, addig a budapesi jelentősen bővült az elmúlt évben és idén még tovább fog). 

Még egy érdekes könyvet is kapott egyébként mindenki már a bejáratnál - ahol négyen ültek egy asztal mögött és az volt a feladatuk, hogy mindenféle kiadvánnyal ellássák az érkezőket -, a címe „Ember tervezz!", azaz a Munkaerőpiac és ami mögötte van; és egész izgalmasnak tűnik, fogok belőle válogatni teszteket ide is :-))))



A fő előadásban nem csalódtam, de volt pár új információ, például rögtön az elején a felsőoktatási rangsorral kapcsolatban, kiderült ugyanis, hogy most jelent meg a Népszabadság TOP Oktatás 2011 kiadványa, ami a jelek szerint egészen más rangsort állított fel, mint a HVG (azóta furdalja az oldalamat a kívéncsiság, be kell szereznem egyet mihamarabb!). Eszerint bölcsészettudományi területen a Kodolányi a 8., de főiskolák között az első, gazdaságtudományi területen a 9, míg főiskolák között a harmadik, művészeti képzései területen a 4, ám főiskolák között ebben is az első, társadalomtudományi területen pedig a 4, míg a főiskolák között a második helyen végzett. (A jazz szak művészeti képzések közül is az első helyen áll, a MAB akkreditációs értékelése szerint: „Koncepciózus, felkészült irányítás, magyarviszonylatban páratlan szervezettség és felszereltség. Irigylésre méltó az a módszeresség, mellyel a növendékeket az improvizáció gyakorlatába már kezdettől fogva bevezetik.”)

Egyebekben jelzésértékű mutató a jövő szempontjából, hogy az itt végzettek elhelyezkedési esélyei 82,6%-osak, míg átlagkeresetük nettó 160 ezer forint, emellett közel 8% saját vállalkozását irányítja, vezető pozíciót pedig 20% tölt be, és végül, de nem utolsósorban: a végzettek közel kétharmada helyezkedett el végzettségének megfelelően. 

Érdekességként elhangzott még, hogy tavaly megkezdték egy új pedagógiai modell részeként notebookok hallgatói rendszerbe állítását, és az is, hogy kiemelt figyelmet fordítanak a fogyatékos diákokra (ez számomra nagyon szimpatikus, egy közeli rokonunk sokat foglalkozik fogyatékos emberekkel és annak alapján, amit mesélt róluk az én szívemhez is közel állnak), így van külön lift is nekik - amikor ott voltam a nyílt lapon az egyik lány felhívta rá a figyelmemet, hogy igen van lift, csak el kell kérni a kulcsot, és mivel ő is érintett, sokszor használja. Pont mellettük egyébként egy gyengén látó lányt is észrevettem, ő is idejár, és elmondása szerint minden segítséget megkapott az itteniektől. De nem csak a hátrányos helyzetűekre gondolnak, hanem a kismamákra is, akiknek van külön baba-mama szoba (ami egyben egészségügyi szoba is), két pelenkázóval és ággyal; és ugye egyedülálló lehetőség a vitorlás hajó vizsga, amit nagyon szeretnék!!!!

Már egy ideje láttam ám a plakátokat a Kodón, hogy hurrá, idén is lesz gólyabál, de úgy voltam vele, hogy nekem nincs sok keresnivalóm ott, mert nem vagyok gólya, és ez mégis csak gólyabál lesz. Aztán győzött a kíváncsiság, meg jött a véletlen szerencse: így történt meg, hogy eljutottam az idei gólyabálra...

Nincs mese, itt a döntés ideje: elkezdem-e a Kodolányit, mint költségtérítéses hallgató nappali tagozaton, avagy más lehetőség után nézek és ebben az évben újult erővel vetem magam a felvételi hajrába és érettségibe... Úgy döntöttem a döntés legkönnyebb módja az lesz, ha részletesen utána járok a lehetőségeknek és ésszel döntök - no persze, a megérzéseimet sem dobom félre!

Jaj, jaj és jaj! A hallgatásom oka, hogy a felvételi ponthatárok kihirdetése után most igazi dilemmában vagyok, de muszáj már írnom, bízva abban, hogy segítettek tisztábban látni. (Másrészt abban is van igazság, hogy minden történés három napig tart - és okulva az előző sokkból, most igyekeztem higgadtan kezelni a tényeket.) 

Kiderültek ki az érettségi eredmények, és azóta picit összedőlt a világom, és nehezen értem, hogyan sikerülhettek ennyire övön alul a dolgok. Olyan, mintha nem is én lennék, nem is én tudtam volna meg a dolgokat, mintha csak egy ködszerű lény járkálna egyik szobából a másikba, akinek miközben a teste mozog, a lelke nincs benne.

Úgy látszik az Istenek kegyesek velem, és minden nyári hétvégére tartogatnak némi plusz meglepetést, annak ellenére, hogy most már igazán itt a hajrá és hétfőtől nyakig fogok csücsülni a szóbeli vizsgákban. Szombaton délben a nagybátyámmal ebédeltünk, és az őrült melegben korszakalkotó ötlete támadt: "nosza pattanjunk autóba, és nézzük meg a székesfehérvári Kodolányit!".