Mi leszek, ha nagy leszek?

Jaj, jaj és jaj! A hallgatásom oka, hogy a felvételi ponthatárok kihirdetése után most igazi dilemmában vagyok, de muszáj már írnom, bízva abban, hogy segítettek tisztábban látni. (Másrészt abban is van igazság, hogy minden történés három napig tart - és okulva az előző sokkból, most igyekeztem higgadtan kezelni a tényeket.) 

A mai napom arról szólt, hogy minden létező dolgot összeszedjek és egy kupacba gyűjtsek a felvételi jelentkezéshez - új időszámítás kezdődik az életemben, de most nem nyomasztó teherként, hanem mint a jövő ígérete csúcsosodik előttem. Reggel még görcsökkel  ébredtem, de az iskolai légkör helyretett, társaim kifakadásai egyértelművé tették: nem én vagyok az egyetlen, akire még vár a bűvös sorban állás a postán :-)

Csodás napom volt (és még mindig tart!), szikrázó napsütés és dícséretek hegye, irodalomból mások okulására olvastak fel az esszémből, amit Vörösmarty Mihály látomásos jellegű verseiről írtunk, de ez csak hab a tortán, mert a lényeg, hogy már biztos, hogy a hétvégi vidéki kiruccanáson ott lesz a "nagy ő" is. Most itt ülök, és nem bírom abbahagyni a vigyorgást (az öcsém meg is jegyezte, feltűnően dinamikus vagyok ma), viszont valószínűleg ezért is, most van annyi lelkierőm, hogy belemélyedjek az anyagias kérdésekbe.