Mi leszek, ha nagy leszek?

Tizenkilenc év boldogsága nehezedik rám, de most éppen a hegy tetején állok és magabiztosan tekintek körbe. Fent és lent hullámain lovagolok, és bár szeretném meglovagolni a középutat, nem félek a hullámvölgyektől sem ---- hiszen azok nélkül sosem érezhetném magamat olyan fényesen, mint például most :-DDD

Ugye, hogy megszépültem? Márimint a blogom :-) Küldök hatalmas puszikat drága barátnőmnek, akinek a változás köszönhető, és aki nélkül most nem mosolyogna a fejlécről Anna és az ő Luca cicája. Újra és újra fel kell jönnöm a blogomra, hogy megcsodáljam - írásra csábít és felvillanyoz.

Egyébként meg, meg kell mondjam, így az utolsó hét hajrájára sikerült elbizonytalanodnom, a nagy tudatosság, hogy a turizmus és vendéglátás szakma érdekel halványodott, helyére több más variáció is belépett: picit úgy állok most a jelentkezés előtt, mintha az maga lenne a „tabula rasa", azaz a tiszta lap, amire tetszés szerint rajzolhatók az új sorsvonalak.

Végső döntés előtt ezért is döntöttem úgy, hogy ezt a hetet a tapasztalat összegzésnek szentelem, és közben figyelek a megézéseimre, és arra, hogy az összegzés milyen mozaik képeket rak össze bennem, és merre terelnek a közben levont következtetések. 

Az idegenvezető tanfolyam közben ezerrel pörög, lassan jönnek a megméretettések, és aztán pedig az érettségi, ahol nagyon nagyon nagyon szuperül kell, hogy teljesítsek, különben esélytelen, hogy bejussak valaha államilag támogatott képzésre. Nagy a verseny, de az, hogy nem ültem a babérokon, hanem belevágtam a tanfolyamba benne tartott a folyamban, nem jöttem ki a tanulási gyakorlatból :))

Emellett egyre többet látok a turizmus, mint szakma világából, és azt hiszem részben ez tanfolyam az oka annak, hogy merészebben merek gondolkodni a jövőmről, és kacsingatok más területek felé is. Ha őszinte akarok lenni a több lábon állás gondolata lebeg előttem, azon jár a fejem, hogyan tudnám a legjobb továbbtanulási stratégiát kitalálni, ráadásul úgy, hogy a választott utat minél jobban szeressem.



 

Az történt, hogy fejre állt a világom, mert pénteken Lillával lementünk Székesfehérvárra, ő ugyanis ott rádiózik a Vörösmartyban, és nem titkolt célja, hogy velem is megszerettesse ezt a dolgot. Aztán meg mondta, hogy úgy is nyílt lap lesz a Kodolányin, és ugye mégis csak ez a fő állomása az iskolának, tehát szerinte, ha közelebbi véleményt akarok formálni, akkor mindenképpen jó, ha itt is szétnézek.

A naptárakból a Calgo Calendart választottam, és közben arra is jutott időm, hogy inspiráló háttérképek után böngésszek a neten. Eddig is mindig az volt, hogy a háttérképeim kifejezték aktuális időszakomat, de most a tündérkék és szivárványok és mesetájak helyett a dolgozószoba ihletét igyekeztem megragadni :-) Tessék kattintani és már lehet is tölteni! 

Ha egy kellemes és nyugodt íróasztalra vágysz illatozó csokorral...IDE KATTINTS!

Az igazán üde-tiszta és szép dolgozószoba bája (de vajon mi az a zöld izé az asztal jobb sarkában?) IDE KATTINTS!  

Ha ennél picit komolyabbra, mert a lelkedhez jobban illik a méltóság... IDE KATTINTS!

Ha kreatív vagy és zseni, aki átlát a káoszon, ez lesz a neked való :-) IDE KATTINTS!

Szeretnél úgy tekinteni az egészre, mint egy gyönyörűen megterített asztalra? EZ LESZ A NEKED VALÓ!
 

És, ha néha arra gondolsz, de jó lenne máshol lenni, de a realitás van soron. AKKOR IDE!

Biztos jól esik elképzelni, hogy odakint él-mozog a világ, de te a nyugalmas szobádban vagy, az íróasztalod felett.... EZ JÓ LESZ!

Amikor pedig már az utolsó csepp is kicseppent, VÁLTS ERRE!

Azon csodálkozom, hogy lehet az, hogy pár napja még szárnyaltam, ma meg ültem itthon egész nap, és csak szenvedtem. Igazándiból, amikor „kamasz voltam" (nekem ez a 13-14-15 éves koromat jelenti), akkor szinte sohasem tört rám a depi, ami velem ellentétben egy csomó osztálytársamat időről-időre fogva tartotta.

Már írtam a kommentekben az álmomról az aranymakival, aki egy gyönyörű dzsungeles képben jelent meg előttem, és még most is olyan, mintha itt ülne mellettem, vagy inkább előttem...

Kiderültek ki az érettségi eredmények, és azóta picit összedőlt a világom, és nehezen értem, hogyan sikerülhettek ennyire övön alul a dolgok. Olyan, mintha nem is én lennék, nem is én tudtam volna meg a dolgokat, mintha csak egy ködszerű lény járkálna egyik szobából a másikba, akinek miközben a teste mozog, a lelke nincs benne.

Hétfőn két különleges dolog történt: meghosszabbították egy nappal a felvételi jelentkezés határidejét, mivel a felvi.hu rendszere összeomlott (örülök, hogy végül a hagyományos jelentkezés mellett döntöttem :-D), én pedig összefutottam egy régi barátnőmmel, akivel még évekkel ezelőtt szem elől tévesztettük egymást.