Tegnap már nem volt energiám folytatni a rangsorelemzést, de büszkén tértem nyugóvóra: úgy érzem sikerült megértenem a rangsor összeállításának módszerét. Most is azt kell hangsúlyoznom, amit a tegnapi bejegyzésemben: a rangsorok tényezői erősen befolyásoltak a hallgatói és oktatói tudományos tevékenység mutatóival, azaz összességében az elméleti szempontoknak nagyobb jelentőséget tulajdonítanak, mint a gyakorlati megfontolásoknak.
Az abszolút legjobb karok
Ez a rangsor számítási módszerét tekintve teljes mértékben megegyezik az abszolút legjobb intézményekével (bővebben erről itt), a különbség annyi, hogy míg intézményekből összesen 46 van, addig karokból 168.
Tendenciájában éppen emiatt jelentősen nem tér el az előzőekben ismertetett rangsortól, azaz azoknak az intézményeknek a karai végeztek az élbolyban, akik az abszolút legjobb intézmények rangsorán is kiemelkedően teljesítettek. Amire itt is érdemes figyelni, hogy az egyes mutatók között felfedezhetőek érdekes differenciák, így például attól, mert valamely egyetem mutatói magasan ívelnek például a tanári gárda minősítésének tekintetében, még nem következik az, hogy hallgatói teljesítménye követi oktatóit (ilyen a Miskolci Egyetem, ahol a tanárok kiválósága a 3. helyre sorolta az intézményt, miközben a hallgatók kiválósága csupán a 114. helyhez volt elegendő.)
Általánosságban kijelenthetjük, hogy a hagyományosan jó hírű - és főként budapesti egyetemek - intézmények nevük vonzerejéből is megélnek, és mint a méhkas vonzzák maguk felé a gimnáziumokból kirajzó legjobb képességű hallgatókat. Az ELTE-re, vagy a BCE-re jelentkezni szinte kötelező annak, aki társai felő magasodó eredménnyel végzett; de megjegyzendő, hogy az egyházi fenntartású iskolák közül is említhetünk már minimum kettőt (jelesül a Pázmányt és a Károlit), amelyek az elmúlt években jelentős előrelépést produkáltak: és nem csak kitűnő tanárokat, de remek képességű diákokat is berkjeikbe csábítottak.
Ezen rangsorok ugyanakkor nem számolnak olyan fontos mutatókkal, melyek az adott intézmények élethelyzetekben való megállásukról adnának felvilágosítást, bár - mint azt később látni fogjuk - a hallgató vélemények szakonkénti felmérése és az adott iskolák ennek alapján való rangsorolása megtörténik, csakúgy, mint a munkáltatók körében végzett vizsgálatoknak az eredménye. Véleményem szerint lehetne még bővíteni a kört az oktatók véleményével, amellyel intézményüket és hallgatóikat osztályozzák különböző szempontok szerint, és az sem lenne utolsó, ha a már évek óta végzett hallgatók tekintenének vissza iskolájukra jelenlegi pozíciójuk fényében. Ami nekem még nagyon hiányzik ezekből a rangsorokból, hogy pontszámokon kívül írásos véleményeket és meglátásokat olvassak adott szakokról. Ez persze csak úgy lehetne kivitelezhető, ha minden intézmény külön-külön elkészíteni saját felmérését falain belül (ezek az ún. hallgatói elégedettség felmérsek, melyeket általában meg is csinálnak a legtöbb helyen) mind az oktatók, mind a hallgatók tükrében, és ezen adatokat honlapjaikon nyilvánossá tennék - még akkor is, ha nem feltétlen fest róluk (és ugyan miért festene) mindig potzitív képet. Az ilyen fajta „kontroll" nagyfokú inspiráló erővel bírna az oktatói gárdára nézve, tehát például kiderülne, mit hiányolnak a hallgatók leginkább adott óra oktatásásával kapcsolatban, de az is, hogy a tanárok milyen hozzáállást várnak el a diákoktól. Ha képzeletben tovább megyünk, mindez pedig vezethetne oda, hogy rendszeres hallgatói-oktatói és munkáltatói fórumok jönnének létre, azaz megteremtődne a párbeszéd ezen három szegmens között, ami hosszú távon (de már lehet, hogy egészen rövid távon is) jelentős fejlődéshez vezetne.
Visszatérve az abszolút legjobb karok rangsorához az örök kérdés, miszerint egyetem vagy főiskola - is képviselteti magát. A mért adatok alapján összeállított rangsorokból következik, hogy az egyetemek mellett a fősikoláknak nem sok szava lehet, hiszen míg előbbi óriási hangsúlyt fektet a tudományos képzésre (és maguk a rangsort felállító tényezők is erre utaznak), addig utóbbi a gyakorlati képzésre fókuszál, hiszen a fősikoláról kikerülőknél az elsődleges cél az, hogy három év alatt felkészítsék őket a munkába állásra - így aztán érthető, hogy jóval kevesebb energiát szánnak a különböző tudományos területeken elért eredmények megszerzésére.
Főiskolák között a legjobbnak az Eszterházy Károly bizonyult (48.hely), de magán és alapítványi intézmények közül egynek sem sikerült a legjobb 50 közé bekerülnie; míg a hallgatói kiválóság alapján a Kodolányi az 57. lett, addig oktatói minősítése a 109. helyre volt elegendő, a BKF-KMK-nak (mivel tavaly óta van már művészeti kara is) pedig a 101. helyre futotta ugyanezen a listán. Jól szereplet még a ZSKF (összesített listán a 66.), az RTF (70.) és a Tomori Pál (79.) - a legtöbb főiskola azonban csak utánuk következik, bár ne felejtsük el, hogy a lista ebben az esetben igen hosszú, mintegy 168 tagból álló.
A képzésterületeken belüli rangsorokról
Az egyes képzési területeken találjuk meg a fentiekben már említett kiegészítő listákat, melyeket egyrészt a hallgatók, másrészt a munkáltatók körében végzett felmérések alapján állítottak össze. Emellett hasznos információval szolgálnak a „bejutók", „hallgatók", és „oktatók" rövid képzésenkénti elemzése mellett a „munkaerőpiac" elvárásainak elemzése is, bár mint írtam, utóbbitól többet és részletesebben várnék, hiszen az egyik legfontosabb tényező az, hogy a jövőben hogyan és mit tudunk majd dolgozni azzal a képesítéssel, amit tanulmányaink alatt megszerzünk (ennek igyekszem is utána nézni, és beszámolni róla egy bejegyzésben!).
A hallgatókat a következőkról kérdezték, és 1-5-ös skálán kellett értékelniük:
--- tanulmányok nehézsége (a legnehezebb a legjobb kar)
--- bejutás nehézsége (itt is a legnehezebb viszi a pálmát)
--- elméleti képzés színvonala
--- szakismeretek alkalmazhatósága
--- szakmai gyakorlatok színvonala
--- oktatók segítőkészsége
--- tájékoztatás milyensége
--- munkalehetőségek a képzés alatt
--- kulturális lehetőségek
--- sportolási lehetőségek
--- számítógép ellátottság
--- könyvtár színvonala
--- mennyire segíti adott intézmény az elhelyezkedést
--- mennyire van kapcsolata szakmai cégekkel
--- mennyire elismert szakemberek tanítják őket.
Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Nonprofit Kft., azaz a GVI már 2005 óta készít évente Diplomás pályakezdők jelenlegi és jövőbeni foglalkoztatásáról felméréseket, beleértve azt is, hogy a munkaadók hogyan viszonyulnak/miként látják egy-egy intézmény színvonalát. A 2010-es kutatási program keretében 1432 a felvett dolgozókért felelős vezetőket kérdeztek meg személyes vagy struktúrált kérdőív segítségével - erről bővebben ITT olvashatsz -, bevallom első ránézésre még nem értem, mi alapján állt össze az iskolákre vetített rangsor, de mivel a munkáltatók véleményével és a tanulmányok hasznosíthatóságával még mindenképpen fogok foglalkozni, ezt a kutatást is akkor veszem elő újra... Persze, ha van bátor jelentkező, aki ezt már most megtenné, hajrá, jöhetnek a meglátások!
Lazításként pedig, íme egy videó a Heti Válasz felsőoktatási rangsoráról (ami természetesen más módszertant használ némiképp, mint a HVG) - mindenesetre sok a hasonló pont, szerintem érdemes megnézni :-)
