Mi leszek, ha nagy leszek?

Mi tagadás, nehéz volt mindent itt hagyni, még akkor is, ha tudtam, hogy csak egy évre költözöm el. Annak, hogy Angliát, azon belül pedig  Londont választottam úti célnak, több indoka is volt. Egyrészről az angol nyelvet szerettem volna felsőfokon is elsajátítani( a középszintű nyelvvizsgám ellenére nem éreztem, hogy  nyelvtudásomat bárhol, bármikor biztonságosan tudom használni) másrészről pedig egyszerűen anyagi vonzata volt annak, hogy Amerika helyett Londonba mentem.

London hihetetlenül nyüzsgő, pezsgő város. Úgy éreztem magam gyakorlatilag az egész városban, mintha a pesti Váci utcában lennék:). Az emberek kedvesek, befogadóak, nem éreztem rajtuk  a külföldiekkel szembeni elutasítást. Mivel turisztikai látványosság, és célpont is London, így az első két hetem mással sem telt, csak a városnézéssel, és a nevezetességek feltárásával. A London Eye-ról fantasztikus kilátás nyílt az egész városra(egy képet is csatoltam nektek, melyet a tetejéről készítettem) Tulajdonképpen regényt tudnék írni az egész évemről, megemlítve benne az összes programot, de az egy kicsit hosszú lenne.....

Az egy évem kint, persze nem csak a bulikról, és a városnézésről szólt. A harmadik héttől kezdve elkezdtem dolgozni egy belvárosban található népszerű kávéházban, mely elsősorban az egyetemisták találkozóhelyéül szolgált, de a déli órákban a környéken dolgozó irodaházakból is jöttek le üzletemberek. Nagyon fontos volt, eleinte nehéz is, hogy mindenkivel  kellő módon tudjak kommunikálni. Egy-egy vendég olykor próbára tette képességeimet. A második hónaptól kezdve feladatom volt, hogy amikor rám esik a sor(összesen 7-en dolgoztunk) akkor a  kávézó Facebook-os oldalán én készítsem a posztokat, én találjam ki a vendégcsalogató kiírásokat, nyereményjátékokat, stb. Hosszas bejegyzéseket kellett írni , melyben ismertettük a céget, a kávézó történetét, leírtuk miért érdemes betérni hozzánk, egyszóval kommunikálnunk kellett a fogyasztókkal. A legügyesebb alkalmazott pedig tv-interjút adhatott a legismertebb riporternek, aki a londoni kávéházakról készített kisfilmet.

Megmondom őszintén, nem engem választott a főnökség riport alanynak, de amikor láttam  kollégámat magabiztosan nyilatkozni, és előadni a tv-ben, elfogott a sárga irigység. Mindig is érdekelt a tv-k, a média világa, az  újságírás, a marketing. Egyszóval a kommunikáció. És ez a lány nagyon tudott bánni a szavakkal...

Bár nem tartottam, és mos sem tartom magam buta lánynak, de úgy éreztem, hogy kommunikáció terén hiányosságaim vannak. Félek a nagyközönségtől, félek a nyilvánosságtól, és ez nem jó. Ekkor kezdtem el azon gondolkozni, hogy változtassak ezen....

Emlékszem, valamikor a gimnáziumi éveim elején egy amerikai filmben láttam egy gólyatábori jelenetet, amelyben egy beavatási szertartás elevenedett meg. Annak ellenére, hogy ez csak egy film volt, a valóságban is gyakran megtörténik az elsőéves gólyák hírhedt beavatása. A látottak után nyilván megfordult a fejemben, hogy eljön az az idő is, amikor talán majd én leszek az"áldozat" a gólyatáborban? A gondolattól persze megijedtem, de olyan távolinak éreztem még akkoriban magamat a főiskolától, hogy a félelmem nem tartott sokáig.

Miután a nyár vége felé hazaérkeztem Angliából, egy hét sem telt el, és jött egy levél a Kodolányitól, a Balatonfövenyesen megrendezésre kerülő főiskolai gólyatábor részleteiről. Mondanom sem kell, a filmrészleten kívül az idősebb egyetemekre járó ismerőseim gólyatábori rémtörténetei is beugrottak. Valahogy elvette a kedvem a félelem, ami bevallom őszintén alaptalan volt, és tele volt előítéletekkel. Bár a neten is rábukkanni olykor -olykor egy-egy gólyatáborban videóra vett beavatási szertartásra,  nem gondoltam volna a Kodolányi János Főiskolában tapasztalt  légkör alapján, hogy ilyesmi Fövenyesen is elő fog fordulni. Ezt utólag belátva joggal gondoltam.

Életem egyik legnagyszerűbb  hete volt ez a tábor, pedig az angliai egy év után úgy gondoltam, nagyobb élmények már nem fognak érni. Hát tévedtem. A gólyatábor hatalmas buli volt, összesen 15 órát aludtam a három éjszaka alatt. Az ismerkedés, szórakozás mellett lehetőséget adott arra is, hogy a főiskolás tanárokkal kötetlenül beszélgethessünk, gyakorlatilag baráti hangnemben. Így tudtam a Balaton partján csaknem egy órát beszélgetni Máté Krisztinával, aki amellett, hogy elmesélte, hogy milyen tárgyakat  fog tanítani, és azokat hogyan tudjuk a gyakorlati életben is felhasználni, nem volt rest válaszolni a záporozó kérdésekre sem. Ugyanilyen kötetlen beszélgetés volt Győrffy Miklóssal is, az ismert rádiós és televíziós műsorvezetővel, aki, mint kiderült, a főiskola egyik tanszékvezetője is.

Bár már nagyon vártam az iskola kezdetét, szomorúan vettem tudomásul életem első gólyatáborának végét. Mindenkit csak biztatni tudok, hogy ne féljen, ne higgyen a pletykáknak és legendáknak, menjen el gólyatáborba.  Bár más felsőoktatási intézmények gólyatáboriban nem voltam még, (remélem nem is leszek ;)) de ha azok is olyan jók mint a Kodolányié, akkor merem ajánlani.

A rengeteg élmény mellett ez a pár napos tábor arra is kiváló volt, hogy megerősítse ismét bennem a tudatot: Jól választottam...

A diákok  nagy része élete legfontosabb állomásának tartja az érettségit. Vajon, hogyan fog sikerülni? Mi van, ha elrontom, és nem vesznek fel a megfelelő intézményben, akkor talán az egész életem félresiklik? Mások, így a legjobb barátnőm Kati is a lehető legkönnyedebben kezelik ezt a kérdést. Kati mindig is azt mondta, hogy ha nem a tervei szerint sikerül az érettségi akkor munkába áll. Hát megnyugtatlak benneteket, nekem tavaly nagyon jól sikerült az érettségim. Gyakorlatilag biztosra vettem, hogy 420 ponttal az első helyre felvesznek, így nem volt nagy a meglepettségem, amikor is kihirdették a felvételi pontokat. Hihetetlen öröm járta át a testem, amikor biztosra vehettem, hogy bekerültem a Kodolányi János Főiskola Nemzetközi Tanulmányok szakára. Ez egy nagy lépés volt az életemben.

Este már az iskola honlapját böngésztem, nézegettem a képeket a főiskolai életről, gólyatáborról, iskolai bálokról. Videókat nézegettem Győrffy Miklósról és Máté Krisztináról, és közben arra gondoltam, hogy a nyári szünet  után, a főiskolai tanulmányaimat megkezdve, már nap mint nap fogok velük találkozni, csakúgy, mint a rengeteg főiskolás hallgatóval.  Új kapcsolatok, barátságok, egyszóval egy új élet kezdetét jelentheti számomra ez az iskola. Csak egy valami vette el a kedvem. Sajnos a legjobb barátaimnak, így Katinak sem sikerült felvételt nyernie, és mivel csak államilag támogatott képzésformát jelöltek meg, így hiába lett elég pontjuk a költségtérítéses képzésre, már nem finanszírozhatják saját képzésüket.

 Kicsit lelkiismeret-furdalásom is lett, hogy miért csak engem vettek fel a baráti körömben a megjelölt intézményekbe, de ahogy teltek-múltak a napok, a barátaim szemében már egyre kevesebb elkeseredettséget láttam, egyre többször merült fel a beszélgetéseink során a külföldre költözés lehetősége. Nem csak nyelvtanulás szempontjából jelenthet hatalmas előnyt, hanem egy életre elég tapasztalattal is járhat egy év külföldre való költözés és munkavégzés, mondták egyre többen.

Amikor Kati már arról győzködött egyik este az msn-en, örül annak, hogy egy évet külföldre megy dolgozni, mert lehet, hogy ez alatt az idő alatt  egészen megváltozik a világról alkotott véleménye, és hazaérkezése után előfordulhat, hogy már egészen más főiskolai szakokra fog jelentkezni, megmozdult bennem valami. Biztos, hogy jól döntöttem?? Jó szakot választottam? Olyan sok szak van még, olyan sok irányba indulhat el az életem.  Az Iskolában biztos voltam, de még ki sem jelentkeztem az msn beszélgetésből, amikor is már fent voltam a Kodolányi honlapján, és a szakok ismertetőjét olvasgattam.

Visszajelzést akartam kapni, hogy tuti jól döntöttem-e, de már igazából egyre inkább külföld lebegett a szemem előtt, mit sem törődve azzal, hogy felvettek az iskolába, abba az iskolába ahova a leginkább akartam menni.

Nem akarok nagyon titokzatos lenni, de sejthetitek, hogy miért nem írtam egy éven keresztül. Nem kezdtem el a Fősulit szeptembertől. És hogy hol voltam eddig? Szerintem, már sejthetitek, hogy én is a külföldi tapasztalatszerzők sorát bővítettem…..