Mi tagadás, nehéz volt mindent itt hagyni, még akkor is, ha tudtam, hogy csak egy évre költözöm el. Annak, hogy Angliát, azon belül pedig Londont választottam úti célnak, több indoka is volt. Egyrészről az angol nyelvet szerettem volna felsőfokon is elsajátítani( a középszintű nyelvvizsgám ellenére nem éreztem, hogy nyelvtudásomat bárhol, bármikor biztonságosan tudom használni) másrészről pedig egyszerűen anyagi vonzata volt annak, hogy Amerika helyett Londonba mentem.
London hihetetlenül nyüzsgő, pezsgő város. Úgy éreztem magam gyakorlatilag az egész városban, mintha a pesti Váci utcában lennék:). Az emberek kedvesek, befogadóak, nem éreztem rajtuk a külföldiekkel szembeni elutasítást. Mivel turisztikai látványosság, és célpont is London, így az első két hetem mással sem telt, csak a városnézéssel, és a nevezetességek feltárásával. A London Eye-ról fantasztikus kilátás nyílt az egész városra(egy képet is csatoltam nektek, melyet a tetejéről készítettem) Tulajdonképpen regényt tudnék írni az egész évemről, megemlítve benne az összes programot, de az egy kicsit hosszú lenne.....
Az egy évem kint, persze nem csak a bulikról, és a városnézésről szólt. A harmadik héttől kezdve elkezdtem dolgozni egy belvárosban található népszerű kávéházban, mely elsősorban az egyetemisták találkozóhelyéül szolgált, de a déli órákban a környéken dolgozó irodaházakból is jöttek le üzletemberek. Nagyon fontos volt, eleinte nehéz is, hogy mindenkivel kellő módon tudjak kommunikálni. Egy-egy vendég olykor próbára tette képességeimet. A második hónaptól kezdve feladatom volt, hogy amikor rám esik a sor(összesen 7-en dolgoztunk) akkor a kávézó Facebook-os oldalán én készítsem a posztokat, én találjam ki a vendégcsalogató kiírásokat, nyereményjátékokat, stb. Hosszas bejegyzéseket kellett írni , melyben ismertettük a céget, a kávézó történetét, leírtuk miért érdemes betérni hozzánk, egyszóval kommunikálnunk kellett a fogyasztókkal. A legügyesebb alkalmazott pedig tv-interjút adhatott a legismertebb riporternek, aki a londoni kávéházakról készített kisfilmet.
Megmondom őszintén, nem engem választott a főnökség riport alanynak, de amikor láttam kollégámat magabiztosan nyilatkozni, és előadni a tv-ben, elfogott a sárga irigység. Mindig is érdekelt a tv-k, a média világa, az újságírás, a marketing. Egyszóval a kommunikáció. És ez a lány nagyon tudott bánni a szavakkal...
Bár nem tartottam, és mos sem tartom magam buta lánynak, de úgy éreztem, hogy kommunikáció terén hiányosságaim vannak. Félek a nagyközönségtől, félek a nyilvánosságtól, és ez nem jó. Ekkor kezdtem el azon gondolkozni, hogy változtassak ezen....
