Bár lenne kedvem kimozdulni, most határoztam el, hogy lemondok róla, és barátok helyett az otthon melegében maradok (hideg van ám, és az orrom is rendetlenkedik), igazi gyümölcstea és az éppen készülő erdei gyümölcsös pite társaságában. Arra, hogy mennyire egyszerű pitét sütni tegnapelőtt jöttem rá, Lilla barátném alig fél órás előkészület után már tette is a sütőbe a szilvás-meggyeset, amit ráadásul a kerületi tűzoltó örsnek csinált (Lillának durr defektje volt még a múlt héten és a tűzoltók segítettek neki, szóval a pitét hálából sütötte :-). Az én első pitém most sül a sütőben, még fél óra és gyönyörködhetek az eredményben.
Ott tartottam, hogy mozgalmas volt az elmúlt két nap, tegnap elmentem az Educatiora, ahová évről-évre az összes létező felsőoktatási intézmény kivonul, így olyan az egész mint egy hatalmas nyílt nap, ahol mindenki a legjobb formáját akarja mutatni. A szervezésben nem volt kivetnivaló (na jó, a cappucinó minőségéhez képest drága volt és azon is röhögtem, hogy nem kicsit csapoltak a sört), de nem ártott volna egy vállra lógatható vászontáskával már a beérkezésnél megajándékozni a látogatót, ugyanis csakhamar kínos köröket futottam az egyre szaporodó ismertető füzetekkel (persze az alakjuk legalább olyan változatos volt, mint a felvonuló iskolák), míg fel nem fedeztem a BKF standjánál a szerencsekereket, ahol táskákat is sorsoltak. Nosza, pont erre van szükségem! Miközben töltögettem a játékra jogosító lapot, szóba elegyedtem a felvilágosító diákkal, hogy megkérdezzem, mennyi esélye van valakinek, aki bekerül hozzájuk költségtérítéses képzésbe, hogy átsoroljon államilag finanszírozottba (mivel a legdrágább és egyik legmagasabb bejutási pontszámot követelő iskoláról van szó). A rendszer a következőképpen működik: ha valaki nem teljesíti az iskola által meghatározott kredtitet, lecsúszik és fizetnie kell, viszont a lecsúszottak helyére pályázhatnak azok, akik jó eredménnyel ugyan, de fizetnek. Ha pedig túl sokan vannak jó eredménnyel, de kevés a megüresedett hely, akkor második szűrőnek a szociális hátteret nézik, és azok sorolhatnak át, akik nehezebb anyagi körülmények között élnek. Summa summárum, mondta a lány, szerinte egyszerűbb újra felvételizni, mint az átsorolásban reménykedni. Finoman rákérdeztem a "felhígult-e az iskola, a sok fizetős sznob miatt"-i félelmemre is, de nem válaszolt egyértelmű nemmel vagy igennel, csak annyit mondott szerinte elkerülhetetlen, hogy van egy réteg, aki "tesz a tanulásra" - viszont nem éri meg erre fogni bármit, aki igazán fejlődni akar, annak meglesz rá a lehetősége. Visszatérve a vászontáskához, közben kiálltam a sort (amit a biztos nyeremény tudata egyre csak növelt), de az áhított táska helyett egy narancssárga gumilabdát nyomtak a kezembe :-( Pech, ugye. Mosolyogtam egyet a srácra a labda felett, majd elindultam a következő pörgetési lehetőség felé a Kodolányi standjához. Útközben egy mandarinnal gazdagodtam (a MÜTF standnak köszi!), ami ugyan erősen hasonlított a gumilabdára, de ezt legalább meg lehetett enni :-D Aztán következett az újabb kihívás: itt csak bizonyos időközönként sorsoltak.
Hogy kihasználjam az időt (miközben szuggeráltam a fehér vászontáskákat) futottam egy kérdéskört a kodolányisok között, így sikerült végre egy picit a vidéki tanulásról is informálódnom. A székesfehérvári élet mozgalmas, míg Siófokon gyönyörű a kilátás, szerintük a főváros nekik túl zajos lenne, másrészt kialakult a társaságuk, amihez ragaszkodnak. Leginkább mégis az a lány villanyzott fel, aki turizmus szakra jár és májusban utazik félévre Görögországba ösztöndíjjal, hogy ott tanuljon és gyakoroljon. Azt mesélte, hogy rögtön megkapta az ösztöndíjat (náluk mindenki megkapja állítólag) és oda, ahová szeretett volna menni. Úgy látja, sokan ennek ellenére nem mindig elég bátrak, nehezen indulnak el és hagyják hátra például a szerelmüket. A bátorságról jut eszembe: miután világossá vált, hogy itt sem nyerek táskát, könyörgőre fogtam a dolgot, mire ő kisírt nekem egyet. Folytatódhatott a vadászat.
Megint a sűrűjében voltam, de már a másik teremben, ahol jóval látványosabb pultok fogadtak, hiába az agrár/műszaki/természettudományos képzések jobban illusztrálhatóbbak (vagy csak több a fantáziájuk?). A Diána vadászképző aprócska pultjával szemben sokáig álltam merengve, de a Zrínyi militarista bázis designja a militarista fiúkkal sem volt rossz :-D Újult erővel tértem vissza a csarnokba, a nagyszínpadon előadások mentek (elcsíptem egy tornász hölgy bemutatóját és már többet tudok a távoktatásról/e-learningről is), zárásként pedig egy óriás táblás "életutat szimuláló" társasjátékra agitáltak, a kezdeti nehézségek bájával. Egy nyolcéves kislány volt az egyetlen jelentkező: "látják, még ő is fel bírja emelni a dobókockát, pedig majdnem akkora, mint ő" - próbálta megtörni a passzívitást a játékvezető.
Az iskolák standjait körbejárva egyfelől arra a következtetésre jutottam, hogy méretük nagyjából megfeltethető nagyságuknak és rangjuknak; másfelől arra, hogy jó, jó tudom, hogy naívnak nézik az embert, de mégiscsak olyan életszerűtlen, hogy mindenki ennyire el legyen ájulva a saját iskolájától. Azt éreztem, hogy azok, akiket kérdezek egy fejük felett lebegő láthatatlan bárd hatása alatt válaszolnak és kínosan ügyelnek arra, nehogy elkottyantsanak valamit (beszélgetésfoszlány: "szerintem a másik iskolában sokkal rosszabb a japán oktatás ezért és azért, míg nálunk ezért és azért szuper") és lásd előző sztorit még attól sem riadtak vissza, hogy a másik intézményt leszólják. Végeredményben, ha belegondolok az egész kiállítás egy marketing verseny volt: ki csábít jobban? Cukorkából egy zacskónyit hazahoztam (kis csokik kevesebb helyen voltak sajnos) és nyerő volt a fehér nyuszis akció is az egyik állatorvosi egyetem standjánál vagy a már említett szerencsekerekek, a BGF pedig egy egész főzőgárdával érkezett.
Ami mindenképpen hasznos volt, hogy begyűjtöttem az összes olyan iskola ismertetőjét, ami szóba jöhet (az ELTE-é és Pázmányé kifejezetten meglepett, nagyon igényes és tükrözi az iskolák konzervatív, visszafogottabb stílusát, míg a BGF-ről cd-n tudok majd meg többet) és mégsem csak szöveges, hanem közvetlen benyomásokat szereztem. Mindenesetre most picit hagyom ülepedni az élményeket, főleg, mert itt az ideje, hogy a pitémre koncentráljak :)
