Úgy látszik az Istenek kegyesek velem, és minden nyári hétvégére tartogatnak némi plusz meglepetést, annak ellenére, hogy most már igazán itt a hajrá és hétfőtől nyakig fogok csücsülni a szóbeli vizsgákban. Szombaton délben a nagybátyámmal ebédeltünk, és az őrült melegben korszakalkotó ötlete támadt: "nosza pattanjunk autóba, és nézzük meg a székesfehérvári Kodolányit!". Az egész onnan kezdődött, hogy - mint mindig mostanság - a beszédtéma velem kapcsolatban az érettségi és a továbbtanulás volt, így aztán amikor előadtam, hogy tulajdonképpen fogalmam sincs élőben hogy is néz ki a főiskola (mert ugye picit jobban szeretnék Pesten maradni, de persze, mint kihívás a vidéki létet is szívesen kipróbálnám), nagybátyám a tőle megszokott energiával felvetette az utazás ötletét, mondván, egy óra alatt sity-suty ott is vagyunk, ráadásul akár csónakázhatnánk is egyet, ha már olyan nagy kedvvel emlegettem a csónakázó tavat az iskola közelében.
Mondanom sem kell, meddig tartott a rábeszélés, szerencsére anyum azonnal bólintott, az öcsémet pedig a csónakázás ígérete hatotta meg, így aztán tíz percen belül már az autópálya felé robogtunk, kihagyva a desszertet, vagyis a desszertet elhalasztva Székesfehérvárig. Az első nagy kaland a Kodolányi megtalálása volt, de éljen a mai technika és a GPS, ami szuperül navigált minket és megkímélt a térkép bogarászástól :))) A suli tényleg közel van a centrumhoz, egyébként itt a legtöbben bicajjal közlekednek, kocsival pár perc, gyalog nagyjából negyed óra lehet, ahogy számoltuk.
Tulajdonképpen ez a Kodolányi őshelye, innen indult az egész főiskola, és a pesti épület már egy kihelyezett része, a terjeszkedés eredménye. Szóval itt Székesfehérváron nem is egy helyen vannak épületei a sulinak, hanem egyenesen három helyet birtokol (tudom, ezt már annak idején leírtam, de teljesen más valaminek utána olvasni a neten és a valóságban megtapasztalni). Első állomásunk a főépület és annak melléképületei voltak, itt található az igazgatóság, a gazdasági részleg (tehát ez a főiskola szíve, motorja) és a jazz tanszék is. Ez az épületegyüttes régen egy malom volt (az alábbi képeken a főbejárat és a malomból lett szárny oldalnézete látható), minden nagyon szépen felújított, korszerű, ugyanakkor patináns is, ha oldalnézetből vetünk rá pillantást. Emellett van egyébként egy óriási magas toronyház is, ami a kollégium. 
Innen indultunk egy rövid sétára a második egység felé, ami már egy sokkal modernebb és nagyobb kinézetű épület, itt zajlik az órák nagy része (az alábbi fotó ennek a főbejárata). Szerencsénk volt, be is tudtunk menni az aulába, ami olyan igazi fősulis/egyetemi aula élményt nyújt, jó tágas, ez az a hely, ahol a diákok összefutnak egy kis csevejre gondolom, aztán szaladnak ide-oda, hogy aztán megint összefussanak :) Pozitív volt, hogy bent kellemes hűvös fogadott, míg kint tombolt a kánikula.
Ide amúgy egy vadregényes fákkal övezett hűs sétány vezetett, amin folytattuk is utunkat, ugyanis már szinte érezhető közelségben volt a csónakázó tó, ami persze nem a sulié, de nagyjából 20 méterre van tőle :) Biztos vagyok benne, hogy a legtöbben ide ülnek ki a szünetekben, én személy szerint imádom a víz mindenféle formáját, valahogy megnyugtat a látványa, de persze a csobogása is. A tó sokkal nagyobb, mint képzeltem! Ehhez képest a városligeti tó elbújhat messzire... Számításaink szerint minimum másfél óra kellett volna egy körbe sétához, úgyhogy ezt most nem tettük meg, viszont nagyon gyorsan kibéreltünk egy csónakot (hétfő kivételével ezt bárki megteheti 9-től 5-ig), hogy mindenki kiélvezhesse a lapátolás élményét (be kell látnom az öcsémnek nagyon jól ment!), aztán a tavon szinte ringatózó étterembe fészkeltük be magunkat még egy órára, hogy ott fejezzük be a félbehagyott ebédünket egy isteni desszerttel...
