Megfogadtam a jó tanácsokat, és az elmúlt időben mást sem csináltam, mint kikapcsolódtam! Az egész váratlanul kezdődött, mert úgy voltam vele, hogy mielőbb munkát keresek, és abba ölöm a bánatomat, aztán hirtelen Anyum szólt, hogy kapott egy rakás üdülési csekket és szívesen juttat belőlem nekem is, és akkor meg jött Zsóka (ő egy régebbről megmaradt barátnőm, aki közben más gimibe ment át), hogy menjünk fesztiválozni...
A lényeg, hogy akkor nem sokat gondolkoztam és vettünk egy-egy kombinált bérletet, és nekivágtunk a fesztiválok felfedezésének. Eddig nem túl sok fesztivál élményem volt életemben egyszer-kétszer voltam a Szigeten, kb. ennyi, de most volt alkalmam elejétől a végéig megélni őket. Húha! Itt aztán folynak a történések.... Sopronban egy régi barátom adott szállást (itt rendezték meg a VOLT fesztivált), egy csodálatos helyen, az óvárosban. A barátomnak az apukája ugyanis antikvárium tulajdonos, így az egész házikó (ami tulajdonképpen nem is házikó, mert nagyon nagy, kétszintes, és egyméteresek a falai, ráadásul mint megtudtam az alapja 1470-es években épült, aztán erre építették rá a második emeletet) egy csoda-barlang, aminek az alja már maga az üzlethelyiség, tele mindenféle antik cuccal, miközben mögötte lévő kiskertben már a család székel, így, ha betér egy-egy érdeklődő, akár a reggelizőasztal mellől is felpattannak, hogy kiszolgálják. Elsőre az egész olyan volt, mint egy álom, a kis zegzugos utcákkal, meg a macskakövekkel, és kiterjedésében sokkalta nagyobb, mint a budai vár óvárosa, nem beszélve arról, hogy a soproniak fele Ausztriában dolgozik, és az egész városra jellemző, hogy már szinte nem is magyarországi, hanem osztrák hangulata van. Minden nagyon-nagyon tiszta és rendezett, olyan élére állított. 
Na tehát, megérkeztünk, megkaptuk a rendkívül hűvös szobácskánkat, aztán irány a város felfedezése, majd onnan felzarándokoltunk a fesztiválra, ahol már javában folyt az élet, a legtöbben sátor helyekre vadásztak és igyekeztek akklimatizálódni mindenféle fröcsökkel leginkább. Volt egy külön borfalu-paradicsom már a fesztivál első részében, ami persze nem meglepő, lévén, hogy Sopron a Kékfrankos fővárosa, így itt az, hogy borpincészet, szinte kötelező látványosság. Ami nagyon tetszett az az emberek közvetlensége, nem volt olyan nap, hogy ne szereztünk volna új ismeretségeket és új élményeket, és ezek egyike sem arról szólt igazán, hogy hú de nagyon csajozni akarnának velünk - amiért külön köszönet, mert szerintem ez az abszolút normális, hogy nem tapadnak rád a fiúk, hanem csak mint fiatal a fiatallal beszélgettek (apropó itt kell közbeszúrnom, hogy persze sikerült találkoznom kodolányisokkal is, akik ugyan nem turizmus-vendéglátás szakon vannak, de pestiek és andragógiára járnak, és most voltak elsősök és nekik nagyon tetszik a suli, bár szerintük sok a lány, viszont azok szinte mind jófejek...). A másik, ami nagy újdonság volt nekem, az a rengeteg zenei stílus, amit itt megismertem, a programfüzetemet nyálasra jegyzeteltem komolyan, és még most is úgy érzem, hogy a felét sem ismerem annak a sok zenei stílusnak, ami létezik manapság! (de legalább jóval többet, mint VOLT előtt :DD)
A legjobb élményemet még muszáj leírnom, ugyanis egyik hajnalban történt, hogy már épp hazafelé indultunk volna, amikor egy csapat fiú ránk köszönt és kérdezősködtek, nem-e tudjuk-e, hogy jutnak el a Fertő tavi strandra. Természetesen fogalmunk sem volt a dologról, viszont Zsóka nagyon rágerjedt a strandolás ötletre és gyorsan talált is embert, aki készséggel elmagyarázta, hol is találjuk meg. Persze, a dolog innentől sem volt egyszerű, ugyanis Sopron és a Fertő tó között azért van kb. 30 kilométer, a fiúknak pedig csak egy kocsija volt, és abban is ültek négyen. Node! Hirtelen vágytól vezérelve elkezdtük kérdezgetni az autósokat, ugyan nem igyekeznek-e éppen a strandra? Vagy nem akarnának-e strandra menni? Nagyjából 10 perc alatt meg is oldódott a helyzet, és találtunk egy fiatal párt (nagyon jó fejek voltak, ezt tanúsíthatom), akik benne voltak a buliban, így aztán elindulhatott a kis konvoj és meg sem álltunk a Fertő tóig! Az év ötlete volt, így utólag ezt kell mondjam, megmártózni ebben a tóban, ami egészen más mint a Balaton, mert most már tudom, hogy minden tónak külön személyisége van! Egész álló nap strandoltunk, aztán hédereltünk az árnyas fák alatt (ettől és a sok faktortól függetlenül sikerült pirospozsgásra barnulnom), közben beszélgettünk és marha jókat ettünk, leginkább a halas-citromos fatálat ajánlom mindenkinek - igazi újult erőkre kap tőle az ember!
Ehhez képest a következő fesztivál cél: Zamárdi - picit összetörte az addigi illúzióimat, de most így visszanézve csak azt látom, hogy vannak különbségek helyszín és helyszín között és ez így jó! Szóval, ahogy végetért Soproni álom, még maradtunk ott két napot és körbejártuk a város nevezetességeit, aztán felpakoltunk és irány a Balaton északi csücske! Itt is szerencsénk volt, egy baráti társasága Zsókának éppen Széplakon múlatta az időt (persze köztük is volt olyan, aki be-be kukkantott a fesztiválra), így volt hová csatlakozni, és csak minimális rezsipénzünkbe került a szállás :-D Ekkora már teljesen fesztivál lázban égtem, olyan volt az egész, mintha minden csak fesztiválokból állna a világon, amiket nekem mind fel kell fedeznem, szóval így álltam hozzá Balaton Soundhoz is.
De itt már egészen más hangulat fogadott! És ebből az is kiderült számomra, nem csak a tavaknak, de a fesztiváloknak is megvan a saját egyedi lelkük, ami leginkább annak a függvénye, hogy milyen emberek töltik meg a fesztivál terepét! Zamárdiban Sopronnal ellentétben sokan mutogatni is jöttek magukat, valahogy nem tudták úgy elengedni a felszíni csillogást, mint a VOLT-on, így aztán nem is történt meg az emberek között az az átütő erejű közvetlenség. Rengetegen voltak persze, többen is, mint Sopronban, de valahogy mégsem sikerült egy egésszé összekovácsolódniuk - és, bár itt is találtunk sok új ismerősre, akik teljesen a mi stílusunkban beszéltek és éltek, de ők is ezen a véleményen voltak, hogy valamiképpen furcsa a lelke ennek a fesztiválnak. A legjobb itt az volt, amikor a társasággal együtt, már a fesztivál területén kívül csak úgy kiültünk a partra, vagy a kertbe és az élet kicsi és nagy dolgairól folytattunk hosszú órákon át beszélgetéseket, ezek voltak a gyöngyszemek - míg maguk a koncertek egyfajta kihívások, amit meg kellett élnünk és fel kellett dolgoznunk.
Mindennek ellenére, a furcsa csak az - és itt kell mégis aláírnom a fesztivál vonzerejét -, hogy most, hogy már napok óta itthon vagyok, még ez a legutóbbi is fájó jó érzéssel hiányzik, a nyüzsi, az élmények, a Balaton lágy hullámai - egyszóval minden, ami ott volt, de leginkább a bennem megmaradt érzés-illatok.
