Mi leszek, ha nagy leszek?

Most pedig jöjjön a második lehetőség, amin - főleg, mióta munkába álltam - folyamatosan töprengek. Nevesül azon, hogy ha már így alakult, ne szálljak-e magamba és adjak még egy évet a felkészülésre, elfogadva a képességeim és eredményeim jelenlegi határait.

Nincs mese, itt a döntés ideje: elkezdem-e a Kodolányit, mint költségtérítéses hallgató nappali tagozaton, avagy más lehetőség után nézek és ebben az évben újult erővel vetem magam a felvételi hajrába és érettségibe... Úgy döntöttem a döntés legkönnyebb módja az lesz, ha részletesen utána járok a lehetőségeknek és ésszel döntök - no persze, a megérzéseimet sem dobom félre!

Hazatértem! Amikor átjöttünk a Lánchídon, és csak néztem a lemenő napsugarakat, hirtelen úgy visszavágytam a balatoni partra, hogy magam is meglepődtem a reakciómon, tekintve, hogy az utolsó napokban egyre többet gondoltam nyugodt kis szobácskám idilljére. Nyár volt, meleg volt, munka volt és izzadás meg talponállás... mégis! Jó volt érezni, hogy mennyi mindenhez van erőm.

Most nem lesz időm annyifra hosszú bejegyzésre (az előzőre is úgy volt csak, hogy egy hét után kaptam fél nap szabadnapot!!!), de ami a lényeg, hogy a Balaton tényleg csodás, és mindennap úszom is benne (ez a nap csúcspontja :DDD), és itt vagyok és csinálom ezerrel a melót!

Elsőként a Tisza menti étteremben szerzett munka tapasztalataimról kell, hogy beszámoljak, ami bár csak egy hét volt, olybá tűnt, mintha legalább három lett volna... Lebarnultam és megizmosodtam - ezt kijelenthetem, és azt is, hogy minden kezdet nehéz!