Mi leszek, ha nagy leszek?

A fenti idézet egy gyors ötlet eredménye, a hétvégén Balatonra megyünk! Éljen, éljen és éljen! Igazándiból egyáltalán nem volt betervezve az érettségi előtt semmi, de semmi, viszont az életnek néha nemhogy nehéz - lehetetlen ellenállni!

Van olyan felelés, ami bármennyire is akarod, egyszerűen nem jön össze: torkod kiszárad, jönnek a gombócok és a kuszaságok, aztán meg a tanár szúrópróbaszerű kérdései, amitől csak jobban belegabalyodsz a mondandódba. Nálam is volt már rá példa, hogy hiába minden felkészülés, totál belesültem a mondandómba, főként a keresztkérdéseknél, amiket olyan jóindulatúan tettek fel.

Lassan negyedik napja, hogy egyfolytában csak esik az eső, ráadásul süvít hozzá a szél is - a tetőtéri lakásunk minden ablakából látok egy-egy fát, amiket a kidőlés veszélye fenyeget. Mióta visszajöttünk Dóriéktól ki sem dugtam a lábamat az utcára, bevásárolni is Anya ment kocsival, viszont hozott jégkrémhegyeket a nagyon finom fajtából, így most amolyan fagyis napokat tartottunk, talán ezzel is szurkolva a napsütésnek - egyelőre hiába.

Olyan ez a mai nap, mint egy hatalmas fellélegzés, vége a két hetes írásbeli érettségi hadjáratnak. Mert ez az volt. Tollropogás, papírcsattogás, árokban lapulás és diadalmas éljenezés (avagy elvérzés) egyaránt képviseltette magát. A legviccesebb momentumok a változatos puskázási kísérletek voltak, és az a folyamat, ahogyan ezek szájról-szájra terjedtek, és így napról napra többen próbálkoztak a bevált trükkökkel.

Csodálatos érzés túl lenni életem első írásbeli érettségijén! Hihetetlen drukk volt bennem az utolsó pillanatig, csak írtam írtam és írtam szünet nélkül, kiszáradt torokkal. A legjobb érzés, amikor kiadod a kezedből és repülsz ki a teremből... és a csodák nem értek véget: az iskola előtt ismeretlen fiatalok kitárt karokkal vártak és megállás nélkül ölelgették a kitódulókat - én majdnem sírva fakadtam a megkönnyebbüléstől, aztán inkább mosolyogtam, mint a többiek :D Biztos nem hiszitek el, de igaz: kodolányis diákok voltak!