Mi leszek, ha nagy leszek?

A tegnapi választási hajcihőben nem kicsit húzták el az időt. Családom egészével pontban hétkor letáboroztunk a tévé mellett (öcsémmel az utolsó tíz percben szavaztunk, a sarokról úgy szaladtunk haza) és egészen éjfélig ki is tartottunk :-D Vicces volt, hogyan igyekeztek a váratlan helyzetre reagálni a stúdiókban, most aztán kiderült, ki a legény a talpán...

Nem tudom, mi viszi arra az embert, hogy ilyenkor ne a szabadban lófráljon a haverokkal, de azt hiszem leginkább annak a tudata, hogy pár nappal később nyugodtabban teheti :-) Igazándiból úgy terveztem, hogy kimozdulok, de csak mostanra fejeztem be a holnapi történelem összefoglalóra tanulást, és, mire elindulok, már kb. jöhetnék is haza.

A múlt hét úgy szaladt el, mintha puskából lőtték volna, kitavaszodott, hétágra sütött a nap és én megéreztem az illatokon és magamon is, hogy kezdek zsongani. Kétféle érzés kerített hatalmába, mióta nem írtam, az egyik, hogy sokat gondolok (köszi kedves kommentelők! :-D) külföldre, még inkább arra, hogy nagyon szeretnék tudatosan tervezni az utazásaimmal kapcsolatban, a másik, hogy most veszem csak észre mennyi mindenben segített az elmúlt két hónap blogírása, hogy ez a kezdetben csak homályos világ, mennyire az enyém lett.

Hétfőn két különleges dolog történt: meghosszabbították egy nappal a felvételi jelentkezés határidejét, mivel a felvi.hu rendszere összeomlott (örülök, hogy végül a hagyományos jelentkezés mellett döntöttem :-D), én pedig összefutottam egy régi barátnőmmel, akivel még évekkel ezelőtt szem elől tévesztettük egymást.

Ma éjfélkor lezárják az urnákat, aki bújt, aki nem: felvételi 2010 :-) Mi a csajokkal már pénteken túlestünk a szertartáson és egész pontosan este hétre értünk a nyugati postára, hogy feladjuk a jelentkezési lapokat, miután felragasztottuk rá a befizetett csekket. Előtte viszont még megváltottuk a világot és egymást - a közös töltögetés hevében változott és alakult ki a visszavonhatatlan jelentkezési sorrend.

Már egy ideje foglalkoztatott a téma - tudtátok, hogy Erasmus vonakodva tette le a szerzetesi esküt? Mindenhol belefutottam a külföld lehelletébe (nem lehet mit tenni, az emberi elvágyódás örök), beszámolókból pedig nincs hiány, olybá tűnik, aki az utazás mellett dönt, egyben naplóírásba is kezd, hogy az egyedüllét csendjében lecsapódó új benyomásokat megörökítse.

A mai napom arról szólt, hogy minden létező dolgot összeszedjek és egy kupacba gyűjtsek a felvételi jelentkezéshez - új időszámítás kezdődik az életemben, de most nem nyomasztó teherként, hanem mint a jövő ígérete csúcsosodik előttem. Reggel még görcsökkel  ébredtem, de az iskolai légkör helyretett, társaim kifakadásai egyértelművé tették: nem én vagyok az egyetlen, akire még vár a bűvös sorban állás a postán :-)

Az idő múlására mindig akkor döbbenek rá igazán, amikor egy előre várt esemény hirtelen karnyújtásnyira kerül tőlem - és semmit sem tehetek ellen. Ezen töprengtem ma majd egy órán keresztül, nyitott erkélyajtó mellett a holdat keresve - néha kell, hogy megálljak és végig gondoljam a fejemben az eltelt idő történéseit; ez a legjobb módszer az ellen, hogy csak úgy folyjon ki az idő a kezed közül.

A puding próbája az evés, nosza, rajta teszteljük a rendszert. A regisztrációm már megvolt, ilyenkor rögtön a bejelentkezésnél a jobb felső sarokban az e-felvételi menüpontra kell kattintani, ahonnan még egy kattintással jutunk tovább a felvételit bonyolító felületre

Még mindig csupa hóban, és ma megint rázendített, nagy pelyhekben jöttem hazafelé. A héten általános téma, hogy ki-hová és mikor adja be a jelentkezési lapját és persze a tanárok is hergelnek, hogy járjunk utána alaposan mindennek, mielőtt késő lenne.

A hatalmas hóvihar és elakadások ellenére, csodálatosan feltöltődtünk a hétvégi kiránduláson, távol a város zajától, kandallós romantikában, hógolyó csatákkal fűszervezve igyekezett mindenki elfelejteni a mindennapok sodrát. Innen jött az ihlet, merjek kicsit belegondolni a vidéki létezésbe, és elmerengeni azon, mit nyerhetek (veszíthetek) azzal, ha a tanulmányaimat nem a fővárosban folytatom - hanem (micsoda kihívás!) teljesen új környezetben építem fel az életteremet.

Csodás napom volt (és még mindig tart!), szikrázó napsütés és dícséretek hegye, irodalomból mások okulására olvastak fel az esszémből, amit Vörösmarty Mihály látomásos jellegű verseiről írtunk, de ez csak hab a tortán, mert a lényeg, hogy már biztos, hogy a hétvégi vidéki kiruccanáson ott lesz a "nagy ő" is. Most itt ülök, és nem bírom abbahagyni a vigyorgást (az öcsém meg is jegyezte, feltűnően dinamikus vagyok ma), viszont valószínűleg ezért is, most van annyi lelkierőm, hogy belemélyedjek az anyagias kérdésekbe.

Kész szerencse, hogy nem merészkedtem sehová szombaton, másnap arra ébredtem, hogy bedurrantak a nyálkahártyáim, azóta napi egy csomag zsepit pusztítok el. Öröm az ürömben, hogy ma itthon maradtam (gyönyörűen süt a nap a szobámba, az illuzió majdnem tavaszi), így van időm beszámolni a Kodolányi nyílt napról, ami még szombaton volt. A közeljövőben még két terepszemlét tartok: szerdán az ELTE-re megyek, február 1-én pedig a BKF-re.

Bár lenne kedvem kimozdulni, most határoztam el, hogy lemondok róla, és barátok helyett az otthon melegében maradok (hideg van ám, és az orrom is rendetlenkedik), igazi gyümölcstea és az éppen készülő erdei gyümölcsös pite társaságában.

És akkor következzenek a magán-alapítványi intézmények, melyek annyiban alapvetően különböznek előzőektől, hogy fiatalos lendületükkel könnyebben felvették a ritmust a kor követelményeivel és tantervükben is a rugalmasságot, naprakészséget tartják szem előtt. Mindkettőben bőven tanítanak és végeztek a szakmában pörgő ismert és/vagy elismert személyiségek, és mindkettő nagy népszerűségnek örvend a felvételizők körében. Vonzerejük titkát az alábbiakban igyekszem megfejteni.

Itt az ideje, hogy feltérképezzem a kommunikáció és médiatudomány alapszak adta lehetőségeket és azt, hol-milyen előnyökkel számolhatok. Szerintem a szabad bölcsész mellett ez az a szakirány, ami amellett, hogy rengeteg lehetőséget és specializációt rejt, magában hordozza a nem megfoghatóság érzetét, azaz a kérdés: mire megyek egy ilyen diplomával?

Ma belevágtam a felvi felsőoktatási rangsorainak elemzésébe (a rangsorok állítólag komoly hatással vannak a jelentkezőkre, évről-évre egyre többen használják őket és több, mint 30 százalékuknak befolyásolja döntését), bár kissé szkeptikus vagyok, mivel eddigi tájékozódásom alapján már előre borítékolható,

Idestova harmadik éve, hogy beindult az új felsőoktatási rendszer hazánkban, amelynek célja az európai felsőoktatás ésszerű harmonizációja, hogy a diákok szabadon vándorolhassanak az európai iskolák között és diplomáik mindenhol "ugyanannyit" érjenek (tehát összehasonlíthatóak legyenek). Már tíz éve annak, hogy Bolognában aláírták azt a nyilatkozatot, amelyben a csatlakozó országok vállalták, hogy az idei évig (2010-ig) összehangolják a felsőoktatási rendszerüket.

Itt az ideje, hogy részleteiben feltérképezzem azokat a szakmákat, amelyek érdekelnek. Még mindig nincs határozott elképzelésem, de az irányok már körvonalazódni látszanak:

- turizmus-vendéglátás
- kommunikáció-médiatudomány
- nemzetközi kapcsolatok/diplomácia
- gazdálkodási/kulturális/művelődés menedzsment

A mai nap rámzúdult az iskolai dömping, eddig tartott amíg drága tanáraim visszataláltak ostorcsapós önmagukhoz :-) Pihentetésnek a tesztekhez menekültem, a felvi.hu-n a Pályamotiváció kérdőívre esett a választás, ami kiderítette jövőbeni munkám során, mely szempontokat tartom fontosnak - íme, az első öt, amit leginkább (nagyon kecsegtető lenne egy ilyen munka), és az utolsó négy, amit legkevésbé.

A legfontosabb kérdés eldönteni, milyen szakok érdekelnek, ezért nekiveselkedtem, hogy számot vessek önmagammal és a képességeimmel. A nagybátyám anekdotája jutott az eszembe: érettségi előtt, mint kitüntetett bizalmát élvező tanítványa, behívatta az osztályfőnöke és megkérdezte, mi az, amivel szívesen foglalkozna a jövőben.