Mi leszek, ha nagy leszek?

Hamarosan idegenvezetői pályára lépek, de még keveset tudok a szakmáról - főleg a belső működéséről, arról milyen a jó idegenvezető, milyen törvények szabályozzák az idegenvezetést, hogyan lehet elhelyezkedni... Nyomozásba kezdtem a neten, és érdekes dolgokra bukkantam :)))

Még sehol sem az őszi falevelek, de bennem már megkondultak a harangok - már több, mint egy hete itthon vagyok. Eleinte jólesett a tétlenség, de most már mocorognék valamerre, főként, hogy eldöntöttem megszerzem az idegenvezetői képesítést és újra belevágok (immár sokkal tapasztaltabban) a felvételi édes megmérettetésébe!

Most pedig jöjjön a második lehetőség, amin - főleg, mióta munkába álltam - folyamatosan töprengek. Nevesül azon, hogy ha már így alakult, ne szálljak-e magamba és adjak még egy évet a felkészülésre, elfogadva a képességeim és eredményeim jelenlegi határait.

Nincs mese, itt a döntés ideje: elkezdem-e a Kodolányit, mint költségtérítéses hallgató nappali tagozaton, avagy más lehetőség után nézek és ebben az évben újult erővel vetem magam a felvételi hajrába és érettségibe... Úgy döntöttem a döntés legkönnyebb módja az lesz, ha részletesen utána járok a lehetőségeknek és ésszel döntök - no persze, a megérzéseimet sem dobom félre!

Hazatértem! Amikor átjöttünk a Lánchídon, és csak néztem a lemenő napsugarakat, hirtelen úgy visszavágytam a balatoni partra, hogy magam is meglepődtem a reakciómon, tekintve, hogy az utolsó napokban egyre többet gondoltam nyugodt kis szobácskám idilljére. Nyár volt, meleg volt, munka volt és izzadás meg talponállás... mégis! Jó volt érezni, hogy mennyi mindenhez van erőm.

Most nem lesz időm annyifra hosszú bejegyzésre (az előzőre is úgy volt csak, hogy egy hét után kaptam fél nap szabadnapot!!!), de ami a lényeg, hogy a Balaton tényleg csodás, és mindennap úszom is benne (ez a nap csúcspontja :DDD), és itt vagyok és csinálom ezerrel a melót!

Elsőként a Tisza menti étteremben szerzett munka tapasztalataimról kell, hogy beszámoljak, ami bár csak egy hét volt, olybá tűnt, mintha legalább három lett volna... Lebarnultam és megizmosodtam - ezt kijelenthetem, és azt is, hogy minden kezdet nehéz!

Most éppen a Tisza mellől írok, ugyanis mint írtam, rokoni látogatás okán itt töltjük a hétvégét, ami egybe volt kötve egy keresztelővel. Utóbbi kifejezetten tetszett, voltam már keresztelőn, de most először olyanon, ahol csak egy gyermeket kereszteltek meg egyszerre, így aztán jutott idő arra, hogy a szertartás a maga teljességében megmutatkozzon.

Azok, akik nem nyertek felvételt sehová, vagy nem is jelentkeztek sehová, augusztus 10-ig még megtehetik ezt a pótfelvételi eljárás keretében. Összesen 479 képzés közül lehet választani, ezek között 159 alapképzés, 6 egységes, osztatlan képzés, 254 mesterképzés - ebből 120 tanári szak - 60 pedig felsőfokú szakképzés. Íme, amit érdemes tudni!

Ahogy terveztem, elkezdtem munkák után nézni, ami persze nem a legkönnyebb feladat így július végén, de én hiszek benne, hogy nem is lehetetlen. Úgy kezdtem bele, hogy végig gondoltam a lehetőségeimet, a „kompetenciáimat", hogy ezzel a divatos szóval éljek, azaz mérlegeltem.

Jaj, jaj és jaj! A hallgatásom oka, hogy a felvételi ponthatárok kihirdetése után most igazi dilemmában vagyok, de muszáj már írnom, bízva abban, hogy segítettek tisztábban látni. (Másrészt abban is van igazság, hogy minden történés három napig tart - és okulva az előző sokkból, most igyekeztem higgadtan kezelni a tényeket.) 

Ezt a posztot most azért is írom meg, hogy figyelmeztessen arra, hogy el kell kezdenem munkát keresni, és lehetőleg olyat, ami a leendő szakmámban ad majd tapasztalatot! Természetesen az első számú helyszín Balaton lesz (egyébként pont a napokban derült ki, hogy annak idején Anyum is dolgozott egy nyarat, mint pincérnő!!! a Balatonnál), és, ha nem jön össze, csak akkor kezdek másfelé nézelődni!!!

Megfogadtam a jó tanácsokat, és az elmúlt időben mást sem csináltam, mint kikapcsolódtam! Az egész váratlanul kezdődött, mert úgy voltam vele, hogy mielőbb munkát keresek, és abba ölöm a bánatomat, aztán hirtelen Anyum szólt, hogy kapott egy rakás üdülési csekket és szívesen juttat belőlem nekem is, és akkor meg jött Zsóka (ő egy régebbről megmaradt barátnőm, aki közben más gimibe ment át), hogy menjünk fesztiválozni...

Sikerült elhatározásra jutnom és kitalálnom, hogy most még engedélyezek magamnak két hét nyaralást (úgyis minden hír szerint jön a kánikula!), aztán usgyi, irány a nyári munka szerzés öröme, amit lehet, hogy egy picit későn kezdek el, de annál nagyobb lesz a lelkesedésem, ezt megígérhetem!!!

Már írtam a kommentekben az álmomról az aranymakival, aki egy gyönyörű dzsungeles képben jelent meg előttem, és még most is olyan, mintha itt ülne mellettem, vagy inkább előttem...

Kiderültek ki az érettségi eredmények, és azóta picit összedőlt a világom, és nehezen értem, hogyan sikerülhettek ennyire övön alul a dolgok. Olyan, mintha nem is én lennék, nem is én tudtam volna meg a dolgokat, mintha csak egy ködszerű lény járkálna egyik szobából a másikba, akinek miközben a teste mozog, a lelke nincs benne.

Úgy látszik az Istenek kegyesek velem, és minden nyári hétvégére tartogatnak némi plusz meglepetést, annak ellenére, hogy most már igazán itt a hajrá és hétfőtől nyakig fogok csücsülni a szóbeli vizsgákban. Szombaton délben a nagybátyámmal ebédeltünk, és az őrült melegben korszakalkotó ötlete támadt: "nosza pattanjunk autóba, és nézzük meg a székesfehérvári Kodolányit!".

Gyors bejelentkezésre van csak időm, de muszáj, mert a jó hírektől lázban vagyok. Először is: frenetikusan szuper volt a Balcsin! Pénteken még lógott az eső lába és az árvíz jelentések is ijesztőek voltak, de végül sikeresen lejutottunk - hajunk szála sem görbült :-)

A fenti idézet egy gyors ötlet eredménye, a hétvégén Balatonra megyünk! Éljen, éljen és éljen! Igazándiból egyáltalán nem volt betervezve az érettségi előtt semmi, de semmi, viszont az életnek néha nemhogy nehéz - lehetetlen ellenállni!

Van olyan felelés, ami bármennyire is akarod, egyszerűen nem jön össze: torkod kiszárad, jönnek a gombócok és a kuszaságok, aztán meg a tanár szúrópróbaszerű kérdései, amitől csak jobban belegabalyodsz a mondandódba. Nálam is volt már rá példa, hogy hiába minden felkészülés, totál belesültem a mondandómba, főként a keresztkérdéseknél, amiket olyan jóindulatúan tettek fel.

Lassan negyedik napja, hogy egyfolytában csak esik az eső, ráadásul süvít hozzá a szél is - a tetőtéri lakásunk minden ablakából látok egy-egy fát, amiket a kidőlés veszélye fenyeget. Mióta visszajöttünk Dóriéktól ki sem dugtam a lábamat az utcára, bevásárolni is Anya ment kocsival, viszont hozott jégkrémhegyeket a nagyon finom fajtából, így most amolyan fagyis napokat tartottunk, talán ezzel is szurkolva a napsütésnek - egyelőre hiába.

Olyan ez a mai nap, mint egy hatalmas fellélegzés, vége a két hetes írásbeli érettségi hadjáratnak. Mert ez az volt. Tollropogás, papírcsattogás, árokban lapulás és diadalmas éljenezés (avagy elvérzés) egyaránt képviseltette magát. A legviccesebb momentumok a változatos puskázási kísérletek voltak, és az a folyamat, ahogyan ezek szájról-szájra terjedtek, és így napról napra többen próbálkoztak a bevált trükkökkel.

Csodálatos érzés túl lenni életem első írásbeli érettségijén! Hihetetlen drukk volt bennem az utolsó pillanatig, csak írtam írtam és írtam szünet nélkül, kiszáradt torokkal. A legjobb érzés, amikor kiadod a kezedből és repülsz ki a teremből... és a csodák nem értek véget: az iskola előtt ismeretlen fiatalok kitárt karokkal vártak és megállás nélkül ölelgették a kitódulókat - én majdnem sírva fakadtam a megkönnyebbüléstől, aztán inkább mosolyogtam, mint a többiek :D Biztos nem hiszitek el, de igaz: kodolányis diákok voltak!

Azt mondják a ballagás mintegy felkészítés az érettségi hetére, és pontosan azért tartják a megmérettetés előtt, hogy egyfelől mint bátorítás (rokonhegy és ajándékok formájában), másfelől mint figyelemelterelés hasson. Nos, jelentem, van valami a dologban, és legfőképp amiatt, mert a legtöbb ballagót sikerül olyan mértékben túletetni, hogy minimum két nap az eszmélés ideje.

Mielőtt végképp inába szállna a bátorságom a közelgő érettségi miatt, veszek egy nagy levegőt és megmozgatom elgémberedett tagjaimat, szóval felkapom pillekönnyű bicajom és kisuhanok a Margit-szigetre. Ezt a taktikát választottam, mert a futás is hasznos, de mennyivel felemelőbb érzés amikor alattad futnak! Persze, itthon nem ugyanolyan, mint Stockholmban volt - és főleg azt az utat szenveded meg, amíg kijutsz a sziget árnyas fái közé -, viszont ott már lehet gyorsítani egy-egy szakaszon, és ez felér egy feszültségoldó tréninggel.